Hi! Vagy túl sok az esemény nálunk, vagy nagyon ráérek (most is csak egy gyermekem van), de valahogy naponta számolok már be valamiről. :)) Hetek óta terveztem már, hogy egyik hétvégén kilátogatunk a Zöld Pardonba a családi rántott húsozásra, mert igen jól hangzik, programnak se…

Hi! Most hétvégére megkaptam a gyermek üzenőfüzetét. Most először, bár már 3 bejegyzés van benne, de oda se neki. :) Azt írja, hogy: "Kedves Szülők! Levi a nyári zárás után nehezebben jön be a csoportba. Sírva érkezik. Ilyenkor hosszabb idő kell neki, hogy megnyugodjon, ölbe…

Medellin 2012.09.28. 20:41

Úszás

Hi! Megpróbálok pár szót írni az első alkalomról, bár csak hallomásból ismerem az eseményeket, személyesen nem voltam jelen. Bence úszásoktatását apu találta ki még anno, és vállalta magára, hogy majd ő viszi a kis unokáját úszni. Már korábban szerette volna, de akkor…

Hi! Elképesztő, hogy gyerek és gyerek között mennyi különbség van, még akkor is, ha azonos nevelést kapnak. Ma megint olyat tapasztaltam a játszótéren, hogy csak ültem, figyeltem, és hitetlenkedve mosolyogtam (meg kameráztam). Kincső általában eljátszik magában, vagy ahogy…

Hi! Bence hétvégén beteg volt, de igazából nem volt nagyon para. Vasárnap elvittem az ügyeletre, mert kissé zavart, hogy péntek estétől vasárnap reggelig megállás nélkül magas láza volt (egyszer lett neki megmérve, akkor is 40 fok körül volt). A doki a Fehérvárin (ügyelet van…

Medellin 2012.09.21. 21:09

Napi horror

Hi! Kicsit érdekes lett a mai délután/este, mert, ha már baj, akkor csőstül, ugyebár. Mentem délután Bencéért, aki elég érdekes fejjel jött ki a teremből, nagyon nem tűnt vidámnak. Érdeklődtem is, hogy mi a baj, mi történt, aztán kiderült, hogy fáj a feje. Kicsit melegnek is…

Medellin 2012.09.14. 18:03

Gyerekszáj

Hi! Twitterhez hosszú, úgyhogy megörökítem inkább itt, mert vicces és okos is. :) Bence. - Képzeld anya - mondja nagyon lelkesen - nyálleves volt ebédre! - Micsoda?? Nyál? - Nem, nyálleves. - ??? Elgondolkozott, töprengett pár másodpercet, majd közölte velem, miközben az ég felé…

Hi! Tegnap nem tudtam elmenni Kincső szülői értekezletére, de ma elmentem Bencéére. Most megörökítem, hogy miről is szól egy nagycsoportos szülői értekezlet röpke másfél órán keresztül. (Nem készültem ki tőle, á dehogy. Olyan kényelmes ott a kis padokon ülni nap végén,…

Hi! Na, akkor pár szót a betegségről. Csütörtökön Levi belázasodott az oviban, Kincsőnek pedig estére beduzzadtak a nyirokmirigyei, illetve éjszaka felkelt egyszer, hogy fáj a torka. Másnap ugye elmentünk orvoshoz, ahol annyit mondtak, hogy vírus, és antibiotikumot írtak fel…

Hi! Nem szoktam megörökíteni itt minden egyes kimozdulásunkat, mert nagyjából ugyanaz történik mindig egy játszótérezésnél/fagyizásnál/vadasparkolásnál/satöbbinél, de ma a Kopaszi-gáton annyi élmény ért minket, hogy ezt azért muszáj megörökítenem. :) A gyerekek ugyebár…

süti beállítások módosítása