2017.09.13. 14:40
Szülői értekezlet
Hi!
Túl vagyunk az idei első szülőin. Azért simán tartott fél 6-tól fél 8-ig, ami nem vicces. Nem vicces hét közben 8 után hazaérni, és még akkor kezdeni a bepakolást, esti dolgokat, hogy a gyerekek még aznap ágyba kerüljenek. Kiegészítve olyan apróságokkal, hogy "Anya, muszáj holnapra bevonalaznod…
2017.09.11. 12:06
Túl vagyunk az első héten
Hi!
Még nagyon az elején vagyunk a hónapnak. Én minden nap megállapítom, hogy kb hónap végére sikerül majd utolérnem magam, és addigra áll be a rend. Mondjuk ehhez még a különköltözés is hozzájárul (gyerekek külön szobába), mert még mindig állnak otthon a zsákok, és még nincs minden (bútordarab) a…
2017.08.29. 13:02
Nyár vége
Hi!
Mindjárt kezdődik a suli, napokon belül; vége van a nyárnak.
Az idei nyár nem volt túl sikeres, de az is lehet, hogy ők nőnek, és már mások az igényeik. :) Vagyis pontosítok. Igazából minden programot élveztek, de az összes gyerek többször kérlelt már az elmúlt hetekben, hogy jövő nyáron ne…
2017.07.25. 10:33
A nyár első hónapja
Hi!
Mint a legtöbben tudjátok, most kicsit szünetel a blog. mert egy hónapja megműttettem a szememet, még javában gyógyul, és elég rosszul látok még közelre. (Mondjuk már jobban, mint pár hete.) Azaz elég macerás írnom, olvasnom, mert még homályosan látok, de legalább már nincs kettős látásom...…
2017.06.22. 12:12
Évzáró
Hi!
Tegnap tábor után elhoztam a gyerekeket, és nem igazán örültek neki, hogy évzáróra kell menni. Megértem, én sem szeretem.
Először anyuékhoz mentünk átöltözni, mert hazamenni nem lett volna időnk, suliba menni meg még korán volt. Utána pedig elmentünk vásárolni a piknikre, úgyhogy jól…
2017.06.21. 10:53
Úszótábor 2. nap
Hi!
Hogy megnyugtassak mindenkit, gyorsan megírom az új fejleményeket. Tegnap már tetszett nekik a tábor. :) Levi azt mondta, hogy kezdi megszokni a sok úszást. Kincső pedig szerzett egy legjobb barátnőt, úgyhogy emiatt már eleve remek minden. :) És a bobozás tök jó volt, és menjünk majd bobozni mi…
2017.06.20. 10:11
Megkezdődött a nyár, és a nyaralás
Hi!
Múlt hét csütörtökön kint ültem a teraszon (melóban) Anettel, ebédeltünk, amikor szóba került a gyerekek nyaraltatása. Anett fia egy osztályba jár Kincsővel. Szóval, kiderült, hogy Anett fiai úszótáborba mennek a héten, és van még hely, miért nem íratom be én is gyorsan a gyerekeket? Mert ugye…
2017.06.14. 10:36
Suli vége
Hi!
Ma van az utolsó nap az iskolában. Azaz holnap még 9-re be kell őket vinni ünneplőben a ballagásra, de ebéd után el is lehet hozni őket, úgyhogy az már nem számít annyira. :) De az egész hét ilyen laza volt már. Játszótérre mentek, meg fagyizni, vagy egész nap az udvaron vannak. Már csak…
2017.05.29. 11:09
Gyereknap
Hi!
Szerencsére pont a felmérőkkel tarkított két hét közepén volt idén gyereknap, úgyhogy természetesen minden volt hétvégén, csak elegendő tanulás nem. Ha Bencét kérdezném, akkor persze más lenne a véleménye. :P
Amúgy jelenleg úgy állunk, hogy Levi már írt dogákat (írást és matekot biztosan),…
Utolsó kommentek