Hi!

Életemben először ültem mentőautóban. Mondjuk sajnos a mentőautóban fekvő fiam mellett, de aggodalomra semmi ok. A gyermek rettentő menőnek érezte, hogy ő mentőautóban fekszik, folyamatosan rágta a fülem, hogy azonnal csináljak fotókat róla, meg erről is, meg arról is, meg amúgy az egész mentő belsejéről. :D

Az egész úgy kezdődött, hogy játszóházban voltunk szülinapon. Már eléggé a végefelé tartott a buli, kb fél óra volt még hátra, amikor Levente rémülten szalad oda hozzám az asztalhoz, hogy jöjjek azonnal, mert Bence lezuhant egy játékról, ott fekszik a földön, és eltört a karja. Hát, mint az elmúlt tíz évben már sokszor, most is frász jött rám, és szaladtam a gyerekhez. Először nem is értettem, hol fekszik Bence, mert ahol Levi mondta és mutatta futás közben, ott nem láttam, de kiderült, hogy csak takarásban volt. Szegénykém ott fetrengett egyedül a földön, visított, és dőlt a könnye. Az első 5 percben kikérdezni alig tudtam, megnézni meg még annyira sem, mert nem engedte. Elszaladtam előre jeges borogatásért (kérte, hogy ő még hadd feküdjön, pihenni akar, nem megy ő onnan sehová), aztán további 5 percben jegelni próbáltuk a karját, és összekaparni őt a földről valahogy. Akkor még nem volt teljesen világos, hogy mi történt, de lényegében hátrafelé esett le a felfújható játékról (nem túl magasról ellenben azzal, amit elsőre hittem), és ugye automatikusan kinyújtotta hátra a kezét, hogy megtámaszkodjon, ahogy dől. Dehát, zuhant legalább 60 centit (az azért nem olyan magas), és a kinyújtott karjára érkezett. És érzése szerint az alkarcsonja felcsúszott vagy 10 centit, de mindenképp hallott egy nagy roppanást, és szerinte a könyöke tört el. És fogta a maga mellé szorított karját, és nem engedte megnézni. Annyit láttam egyből, hogy nincs kétszeresére dagadva a karja, tehát bíztam benne, hogy nincs eltörve. Attól féltem, hogy esetleg az izületek mozdultak el, hogy kiment a könyöke a helyéről. Nem tudom, hogy van-e olyan, de már minden lepergett a szemem előtt, hogy mi lehet az, ami baromira fáj, de nem néz ki törésnek. (És pláne nem nyílt törésnek... Huhh...) Sikerült végül talpra segíteni, mert csak megbeszéltem vele, hogy a lába az még ép, úgyhogy simán menni fog a dolog, és menjünk előre, ott biztosan van elsősegély. Mondjuk csak félútig jutottunk, ott leült egy masszázsfotelbe, hogy ő nem is menne tovább, ő most pihenne. Úgyhogy hagytam pihenni és mentem a recepcióhoz segítségért. Az ügyeletes műszakvezető jött segíteni, aki egy nagyon kedves nő volt. Nem esett zavarba, látszott rajta, hogy tudja, mi a tennivaló. Kezdésként hívott egy mentőt, és felvett egy baleseti jegyzőkönyvet. Szerzett egy munkatársat, aki mentős, aki már helyben megvizsgálta Bencét, és kötést tett a karjára. Mármint, olyan nyakbaakasztósat, amiben pihenhet a karja. Én közben elintéztem pár telefont (5%-on volt a telefonom ofkorsz), és leszerveztem, hogy anyuék hazaviszik a kocsimat a másik két gyerekkel, én megyek Bencével a kórházba mentővel, aztán anyu marad nálam a kicsikkel, nekilátnak a fürdésnek, stb, apu pedig jön utánunk a kórházba. Ja, és anyu telefonját meg adják át részemre, hogy tudjak a kórházból telefonálni. :)

7-re be is futott a mentő, 3 mentős is feljött hozzánk. Rettentő kedvesek voltak, szépen kikérdezték ők is Bencét, utána lekísérték a kocsiba, én meg szaladtam utánuk a cuccokkal, anyuék még nem értek oda. Szerencsére pont befutottak, miközben Bencét hordágyra fektették, úgyhogy kezembe kaptam a telefont, őket felküldtem Kincsőékért, mi meg indultunk be a János Kórházba. Bence eddigre teljesen megnyugodott, már a karja sem fájt annyira, és élvezte a mentőautós szolgáltatást. A mentős srác jókat poénkodott vele, hangulatvilágítást kapcsolt be neki, meg ő is felvette útközben a jegyzőkönyvet. A kórházig jó hosszúnak tűnt az út, de ez valószínűleg csak a szenvedéseim miatt tűnt annak. Nem kaptam levegőt, mert nagyon szoros volt a biztonsági öv. Amit amúgy úgy sikerült becsatolnom, hogy keresztbe a nyakamba akasztott táskámon, ami folyamatosan húzta a nyakamat ezáltal. Pedig nagyon szerettem volna levegőt kapni, mert az nagyon jót tett volna a hányingeremnek. Előző este grillezés volt, és nem mondom azt, hogy másnapos voltam, de előző este ittam. Cserébe egy jókora ideget belezsúfoltam a gyomromba a játszóházban. És erre jött az, hogy a mentő hátuljában összerázódott a gyomridegem az alkohol maradványaival, és simán rosszabbul voltam érkezéskor, mint Bence. :D

A mentősök egyből bejelentettek minket az ügyeleten, úgyhogy pár perc múlva már mehettünk is vizsgálatra. Egy fiatal lány volt bent (meg persze az ügyeletes doki is ránézett, aki jóáhagyta a dolgokat), és harmadszorra is jegyzőkönybe vettek mindent. Szerencsére Bence már elég nagy, de azért így is zavart, hogy már kiültünk a folyosóra a röntgen elé várni, és onnan hívtak vissza, hogy felvihessék a gépbe az adatokat. Nem örültem, hogy Bence ilyen állapotban egyedül ül ott, nem tudván, mikor szólítják, és én mikor érek vissza... De mindenki iszonyat aranyos és kedves volt, odáig voltunk tőle! Röntgennél mi voltunk a következők, nagyon aranyos volt a röntgenes néni is. Csinált két fotót, és Bence utána ledöbbenve jött ki, hogy ő ezért kap pénzt, ezért a két fotóért?? :D Azért mondtam neki, hogy ne feltétlenül akarjon röntgenorvos lenni.

Várakoztunk még egy kicsit, Bence jókat kacagott, szelfiket nyomattunk a folyosón, és már mehettünk is vissza a rendelőbe. Megkaptuk a zárójelentést, miszerint pihentetni, jegelni kell a karját, napi kétszer kenni Richtofit géllel, vagy fekete nadálytő krémmel, illetve kapott felmentést tesiből két hétre.

Apu még nem ért oda hozzánk (először ő is a lakásba ment, segített a cuccokat hazavinni), és onnan indult utánunk. Hogy ne unatkozzunk, Bencével tettünk egy romantikus esti sétát a kórház területén (azaz a végétől legyalogoltunk a főbejáratig), és apu is befutott nemsokára. Fél 7 körül történt a baleset, 9-re már otthon is voltunk a kórházat is megjárva.

Este pedig Bence tovább élvezte a helyzetet, hogy én most milyen sokat foglalkozom vele (én vetkőztettem, öltöztettem, mostam meg a haját), mert ugye a jobb kezét most nem tudja használni.

Mondjuk ma már ment suliba gond nélkül (szerintem alig várta, hogy beszámolhasson mindenkinek a tegnap estéről), de pl fogalmam sincs, hogy tud-e írni. Mármint a csuklója mozog, az ujjai mozognak, csak nem tudom, hogy a könyök mekkora szerepet játszik íráskor. Hamarosan kiderül, nemsokára indulok értük a suliba. És persze ma volt matekfelméről. Mondanom sem kell, hogy este már nem néztünk át semmit mára. :D

Levit és Kincsőt viszem ma taekwondo-ra, Bencével pedig folytatjuk az anya-fia programot, és elmegyünk kettesben a Spar-ba...:) Max két hét, és kutya baja sem lesz a gyermeknek. (Reggel kaptunk új szülinapi meghívót... Előre jeleztem, hogy csak a meghívott - Levi - fog menni, most nem jelenünk meg testületileg. :P )

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.