Hi!

Nagyon sűrű múlt hetünk volt, még most sem hevertem ki. Szinte minden napra jutott valami extra program is meló/suli utánra, ami miatt szaladgálni kellett sokat. Most olyanokra gondolok, hogy Levente színházba ment, Dechatlonba kellett menni sportfelszereléseket venni, Camponába telefonszervizbe, szerelő jött hozzánk, sportorvoshoz mentünk, versenyre, minden nap valami edzéssel kapcsolatos dologra, stb. A naptáramban oszlopokat foglaltak el a különböző napi kötelezettségek, de még a konyhapulton is volt egy papírom, hogy mindig ki tudjam húzni, mi volt meg, mert ennyit már fejben sem lehet tartani. Azon még az aktuális napi dolgozat, tanulnivaló, gitáróra, stb is fent volt, hogy másnapra mivel kell készülni. Brutál volt. Nagyon nehéz hét volt. Úgyhogy kezdem sorban a lényeget.

Kedden elmentünk Levivel a foci iránt érdeklődni. Járnak a Kelen Sc-be a haverok, és rábeszélték Levit is, aki igazából szeptember eleje óta akar járni. Néha megfeledkezett róla 1-1 hétre, de aztán mindig számon lettem kérve, hogy mikor megyünk le a pályára érdeklődni, úgyhogy kedden végre elmentünk. Mindent megbeszéltünk az oktatóval, aztán beszereztem ami kell felszerelés, és csütörtökön ment először focira. Ami amúgy fél 5-től 6-ig tart kedden és csütörtökön, mert akkor véletlenül van egy lélegzetvételnyi időnk, hogy ne estére érjünk haza, ők meg a tanulás egyebek miatt este fél 10-re az ágyba... Amúgy apura bíztam ennek a menedzselését. Mármint az egyik focis szülő viszi mindig a gyerekeket, azzal nincs dolog, csak érte kell menni 6-ra, és hazajuttatni. Mindenesetre most első alkalommal lementem én is, meg apám is. Első blikkre azt állapítottuk meg, hogy ez egy vicc, semmivel nem történik több, mintha a gyerek simán kimenne nap végén a pályára a haverokkal rugdosni a labdát. Ahhoz meg nem kell egyesületbe járni. Én nem értek hozzá, de apám el volt képedve, hogy se erősítés, se futás, semmi nincs. csak gyakorlatok, de az is úgy, hogy minden különösebb fegyelem nélkül. Kicsit olyan káoszosan. Több, mint 40 gyerek van az U10-ben, akik három csoportra voltak osztva, aztán ilyen kis edzők foglalkoztak külön-külön a gyerekekkel (kis edző = pl 18 éves lány). És ugye mi csak csatlakoztunk, tehát nem könnyed játékkal kezdenek, hogy megszerettessék a focit, hanem itt ez az edzés. Apu szerint a foglalkozás fele futásból, sprintből, erősítésből kellene álljon, aztán jöhet egy kis technika gyakorlás, meg egy kis játék. De ez egy vicc így. Külső szemlélőként ez volt a szakértői vélemény. Levi szemszögéből pedig jó volt, DE... Szóval, azért bejött a "de". :) A csapattársak bunkó köcsögök. Focistákról beszélünk, úgyhogy azért ez nem meglepő. :D Ezerrel megy a klikkesedés (jó is az csapaton belül... szerintem ez is az edző felelőssége). Leventét, mint új gyereket, folyamatosan lökdöstek páran, meg lebénázták, meg nem passzoltak neki, meg a stoplissal direkt a lábára léptek, stb. Hogy is mondjam. Ő lelkesen ment, de nem erre (a színvonalra) számított. Én elmondtam neki a véleményem pro és kontra, de a döntés az övé, és decemberig dönthet. Szerethet ő focizni a haverokkal, erre jók a délutánok is, meg a szünetek. Mint hobbi, mint jó móka. Vagy dönthet úgy, hogy decembertől ő leigazolt focista lesz. És akkor kötelezően heti két edzés, hóban, fagyban, esőben, sárban, télen-nyáron. Alkalmankénti versenyekkel. Szóval, döntse el, hogy "csak" szeret focizni, és focizik, amikor alkalma nyílik rá, vagy pedig ő mostantól kötelezően focista, ebben a társaságban. Neki nagy élmény, hogy a kedvenc haverjaival járhat; a legjobb a délutánban az volt, amikor 4-en ültek és dumáltak a kocsiban, míg odaértek a sulitól a pályára (2 perc). Hát, ennyi miatt szerintem nem éri meg a dolog, amennyiben neki nem lételeme a foci. Márpedig nem az. Ha fogadnom kéne, akkor nem fog járni. Még két alkalmat tuti megy tapasztalatszerzésre a héten, aztán dönthet. Persze már most láttam rajta a lelkiismeret-furdalást, hogy ő hogy mondhatná ezt vissza, hiszen még a cipőt is megvettem neki hozzá. (Mást is, de azok nem csak focira hordhatók, úgyhogy az nem érdekes. Amúgy nyilván a cipő sem.) Jövő hétre kiderül, hogy mi lesz ebből az egészből, mert el kell majd döntenie.

Csütörtökön szabit vettem ki, és elmentem Bencével sportorvoshoz. Igazából nagyon tetszett neki, mert az összes orvos tök cuki volt vele, és agyon dicsérték. :) És mindenkivel kedélyesen eltrécselt(ünk). Hú, de büszke volt magára, hogy pl tökéletes magasság-súly aránya van! :D (160 centi, 43,5 kiló.) És tökéletes vérnyomása. És gyönyörű kék szeme. :D Természetesen minden értéke tökéletes lett, szuper a látása, ekg-ja, 'neurológiája'.. stb. :) Ilyen alkalmakkor mindig elmegyünk valahová, pl moziba, hogy együtt töltsük kettesben a maradék délutánt, de most rohantunk haza, mert vártam a vizest vécét szerelni. Aztán pénteken apu vitte mérlegelésre. A pénteki edzések Kispesten vannak, ami eleve brutál a péntek délutáni forgalomban, de a mérlegelés pedig a Béke térnél volt, Angyalföldön.... Most úgy el lehet képzelni, hogy Budatétényből Angyalföld mennyire megközelíthető kocsival, péntek délután. 6-ra kellett odaérni... Úgyhogy nem sírtam, amikor apu felajánlotta, hogy elviszi őt mérlegelésre, BKV-val.

A szombati bajnokságot ereszthetném bő lére is, de nem szeretném. Reggel 8-ra mentünk, én a 3 gyerekkel, anyu-apu, Süvi. Ott derült ki sorsolás eredménye, hogy Bence az utolsók közt fog versenyezni. 59 küzdelem volt az egyes páston aznap, és ő az 51-esben volt. (3 pást volt.) Reggel 8-tól délután fél 6-ig vártunk... Levit és Kincsőt ebédkor hazavittem, amikor láttam, hogy az életben nem fogunk sorra kerülni, ők pedig már lekaparták az arcomat az idegtől és unalomtól. Amúgy a verseny Dunaharasztiban volt egy új sportcentrumban. Nagyon szép és igényes volt. Nézőtér, mosdók, büfé, parkolási lehetőség, minden. Jobb nem is lehetett volna, azzal se volt gond. A nap is sütött...:D Nagyon elhúzódott reggel a kezdés. Mire megkezdték a bemelegítést, megnyitót, stb. 8-ra mentünk, kb fél 11-kor kezdődtek a küzdelmek. Bence lelkes volt, jól érezte magát egész nap, nem fáradt, nem csüggedt, nézte a mérkőzéseket, szaladgált fel-alá.  Ő bírta legjobban a napot. Aztán az történt, hogy hiába lestük már bemelegítéskor az ő súlycsoportjában lévő kék öveseket, egy fehér öv sárga csíkos ellenféllel rakták össze, aki ellen esélye sem volt. Mármint lett volna, ha lett volna bármilyen versenyzési tapasztalata, de nincs. Szóval, kiderült, hogy a fehér öves versenyző egy piros öv feletti aktív versenyző karatés volt, akik valami ok folytán indulhatnak taekwondo versenyeken. Szóval, ahogy legegyszerűbben meg tudtuk fogalmazni: csalás. És kiderült, hogy csomó ilyen versenyzőt indítottak különböző egyesületek (UTE, stb), mert minden ilyen eredmény után kapják az állami támogatást, és mindenhol indítják a versenyzőiket, ahol csak lehet. Bence rettenetesen csalódottan távozott, hogy emiatt jártunk péntekenként Kispestre, meg várt ott egész nap a küzdelmére. Nagyon sajnáltuk szegényt. Főleg a szerencsétlen sorsolás miatt. Meg, hogy erre lehetőséget ad a szervezet. Hogy kis fiatal versenyzők ilyen tudattal távoznak, hogy nem velük egy szinten (egy sportágban) lévő sportolók verik el. Főleg Bence túlfejlett igazságérzete mellett. Úgyhogy jelenleg megint thai boxolni akar, és több versenyen nem tervez indulni. De, ahogy én látom, nem foglalkozik az üggyel. Mi nagyon megdicsértük, elmagyaráztuk a kellemetlen helyzetet, hogy mi is történt igazából, aztán folytatjuk a hétfői-szerdai edzéseket. Az apja pedig megígérte neki, hogy hétvégenként gyakorol majd vele, vesz hozzá felszerelést (pontütőt, vagy mit). Úgyhogy sajnos az első versenyzős tapasztalatunk ez volt, de mi azért nagyon büszkék vagyunk rá. :)

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.