Hi!

Előttünk állt a három napos hétvége, aztán elmélkedtem megint, hogy milyen programot szervezzek a kölköknek, főleg, hogy vasárnapra már esőt mondtak. (Szombaton meg szülinapozni voltunk anyuéknál, arra a napra nem kellett szervezkednem legalább.) Na, és ilyenkor jön mindig a meglepetés, hogy a Camponában megint program van.

Most itt közbevetném, hogy szerdán Levivel beugrottunk a Camponába egeret venni a kígyónak, és legnagyobb meglepetésünkre akkor is valami rendezvény volt a gyerekeknek, így tök jó spontán programunk lett délutánra. :))

Szóval, délelőtt megnéztek egy új mesefilmet, majd ebéd után leugrottunk megnézni, hogy most mivel készültek a szervezők.

Hát, kezdésként annyit láttam, hogy minden játéknál kilométeres sor áll, de nem aggasztottam magam, egyből kiadtam az utasítást, hogy először nézzük meg, mi van a színpadnál. :) Ott egyből feltettem a bébiket a színpadra, az élelmes lányom pedig pár percre rá már - tojás helyett - kis tököt szállított kanálban, boszorkánysapkában a többi versenyző között. :)) Rengeteg logikai játék volt kitéve az asztalokra, meg pár a színpad sarkában is, úgyhogy a maradék gyerekem meg ott találta meg a kedvére valót.

Kicsit később lelkes rohanás volt a tömegben, mert felfedezték Macikutyát és Picicicát. Levikém kicsit feszengve állt pár méterrel odébb, és nem mert odajönni hozzám, mert ahhoz meg kellett volna közelítenie a beöltözött figurákat. :)) Úgy kellett kimentenem. :D Persze utána bátran csak annyit mondott, hogy ő nem akarja megsimogatni a cicát, mert karmol. :D

Aztán Levi vissza akart menni a színpadra, Bence viszont a fenti játékokat akarta megnézni, úgyhogy a változatosság kedvéért inkább az emeletre vettük az irányt, és minigolfoztunk kicsit. Az akadályok a pályán tökök voltak. :) De ami igazán érdekelte őket, az a cukorkapapír-fogó volt. Egy zárt üvegkalitkában repkedtek körbe a papírok, és el kellett kapni őket. Mit mondjak. Alsó hangon fél órát álltunk sorban. Kár, hogy nincs három lábam, mert így nehezen tudták felosztani, hogy ki, melyiken lógjon unalmában. Amikor ütemesen csapódott neki 1-2 "golyó" a fenekemnek, akkor már hátra sem néztem, csak reméltem, hogy a gyerekeim feje azok, és a folyamatos taperolás is tőlük származik. :)) Én már csak meredten néztem előre, hogy 9 vagy 8 gyerek van-e még előttünk, és milyen hihetetlen önuralommal, és látszólagos nyugalommal áll sorban az összes többi szülő is. (Ahogy láttam, nekik tényleg "kötelező" volt, mert pecséteket gyűjtöttek füzetbe.) A beszélgetéseket hallva pedig megnyugodtam, hogy nem csak nekem van melegem, pedig tuti, hogy csak én lógattam 20 kilós gyereket az alkaromon bicepszből, miközben a másik a lábamon lógott... Végül 1 perc alatt sikeresen összefogdostak sok papírt, úgyhogy megérte a várakozás... :))

Utána visszaköltöztünk a színpadhoz. Már nem volt talán akkora tömeg, vagy simán akklimatizálódtunk a környezethez, úgyhogy én senkivel sem törődve felültem a színpad szélére a játékok mellé, és nekiláttam a logikai játékoknak Levi társaságában, míg Bence és Kincső táncoltak, futkároztak, békát reptettek, színpad és asztalok alatt mászkáltak, illetve babzsákokra ugráltak a színpadról. És ezt úgy sokáig. Egészen addig, míg meg nem éhezett mindenki, és emiatt távoznunk nem kellett, de szerintem estig bírták volna. Bence jött is boldogan ölelgetni engem, hogy "Köszönöm, anya, hogy lehoztál minket a Camponába!" :) Ilyenek miatt érdemes végigszenvedni minden sorban állást, viselni a meleget, mert ők boldogok, és jól érzik magukat. :)

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.