Hi!

Ha jól számolok, egy évben átlagosan max. egyszer kötünk ki valamelyik gyerekkel a kórházban, ami szerintem nem vészes arány. Főleg, hogy inkább kontroll miatt, nem súlyos bajjal. A biztonság kedvéért.

Tegnap este a gyerekek összekaptak valamin, úgyhogy a két fiú bezárkózott a gyerekszobába, Kincső meg elvonult színezni. Elméletileg Levi kártyázni hívta a többieket, amik a gyerekszobában voltak kiterítve, és Bence is megígérte, hogy játszik vele, úgyhogy nekem evidens volt, hogy kártyázni mennek be. Egészen addig, míg egy hatalmas nagy puffanást nem hallottam. Bár, a puffanás inkább olyan hangtompítósabb zajra vonatkozik, úgyhogy hívjuk inkább csapódásnak, durranásnak. Konkrétan, mintha a ruhásszekrény borult volna fel. Egy pillanatra kihagyott a szívverésem, de utána meg inkább felgyorsult, mert a robajt iszonyat ordítás követte. :/ (Szerencsére!) Szaladtam be, a helyzetet meg nem volt nehéz felvázolni. Levente furcsa pózban, a fejét fogva a földön kuporgott, Bence meg rémülten  állt az emeletes ágy tetején. Oké, a gyerek egy fejest ugrott a talajra, olyan 160-170 centi magasból.

Levit először óvatosan átvizsgáltam a földön, nem áll-e furcsán valamelyik végtagja, nincs-e kicsavarodva, eltörve, nem vérzik-e a feje, nincs-e rajta dudor, stb, és, miután egyben, és épségben találtam kívülről, felnyaláboltam a földről, átvittem az ágyamba, és jött a kivizsgálás második menete. Nagyon bágyadt volt, hideg, nyirkos, esküszöm ott izzadt le fektében, nem az előtte lévő rohangálástól. De csatakos lett a haja is. A jó hír az volt, hogy az agyrázkódásnak csak egy tünetét produkálta, a bágyadtságot. Semmi súlyosat. Nem zúgott a füle, nem látott kettőt, nem szédült elméletileg, nem hányt, és nem volt eszméletlen. Csak épp nem mozdult, és nem beszélt. Mondjuk, ilyen testet érő stressz után nyilván ki akarna mozogni. Én egyszer a jeges úton estem el, nem fejest ugrottam a talajba, mégsem mozdultam utána percekig, képtelen lettem volna rá, pedig nem tört el semmim. :) Úgyhogy nem tartottam furcsának, hogy nem akar mozogni, teljesen érthető volt a szervezet igénye a mozdulatlanságra. Beszélni tudott - ha akart - azaz válaszolt egy-egy szóval a feltett kérdéseimre. Talpra is állítottam később - tudott állni, de egyből visszabújt az ölembe. Sőt, megkért, hogy vigyem ki őt kézben a kanapéra mesét nézni fürdetésig, mert ő nem tud kimenni. Úgyhogy, miután jól kivizsgáltam, és feküdtünk, pihentünk sokat az ágyon, kivittem a kanapéra. Ahol el is aludt fél órán belül. (Hozzáteszem, hogy eleve fáradt volt, már hazaúton is elaludt a kocsiban 5 körül, úgyhogy nem lehetett egyértelműen az esésre fogni a kiájulást.)

Ügyeletre nem tartottam indokoltnak vinni, hiszen nem volt súlyos agyrázkódása, és elsősorban pihenésre volt szüksége. Ez alatt azt értem, hogy neki csendre, fekvésre, alvásra volt szüksége, nem arra, hogy este 7 körül kocsiba tegyem, megautóztassam, órákat várjunk az ügyeleten, ahol még vizsgálgatják, majd este 9 előtt ne kerüljön ágyba. Ráadásul az agyrázkódásra nincs gyógyszer, terápia, tehát ott is csak annyit mondtak volna, hogy pihenjen. Tapasztalataim alapján jól tudok mérlegelni ilyen esetekben - ennek az ellenkezőjére még nem volt példa. Szóval, úgy voltam vele, ha reggelre nem lesz jobban, vagy rosszabbul lesz, akkor max. felhívom az ügyeletet, hogy van-e értelme bevinnem, vagy pihentessem. Mondjuk, tudtam, mit fog mondani az ügyelet, mert nyilván az ellátott gyerekek után kapják a pénzt, de nehogy már valaki felelőtlen anyának gondoljon, úgyhogy mindenki megnyugtatása kedvéért. (Mondjuk, akár erről is leszokhatnék.)

Este Levit felkeltettem, hogy át akar-e jönni hozzám aludni. Akart. Úgyhogy hagytam, hogy kimásszon az ágyából, és átjöjjön, mert akartam látni, megy-e neki. Ment.

Reggel viszont úgy kelt, hogy fáj a feje. Vagyis igazából akkor fáj neki, ha feláll, mozog. Sőt, látszólag bele tud hasítani ilyenkor a fájdalom. Úgyhogy fekvést írtam elő neki továbbra is. De akárhányszor kérdeztem, hogy van, mindig mondta, hogy fáj a feje. Ami mondjuk egyértelmű, nekem is fájna napokig bármilyen testrészem, ha balesetet szenvedne. Ennek ellenére felhívtam az ügyeletet, ahol egyből azzal riogattak jó szokás szerint, hogy persze, mindenképp vigyem be, hiszen lehet vérzés a koponyában, meg kell röntgenezni. (Köszi.) Most előreugrok a sztoriban: a doki mondta, hogy ez hülyeség, a röntgen nem mutat ki ilyesmit, csak azt, hogy eltört-e a koponya. Úgyhogy a jó édes anyjukat. Mármint a telefonos "segítségnek", hogy riogat, és hülyeségeket mond azért, hogy menjek be. Másrészt akár most is lehetne vérzés a gyerek koponyájában, de azt nem vizsgálják ki. (Oké, az tuti látszódna máson, hogy be van-e vérezve a szeme, stb, nem értek hozzá, úgyhogy lehet, hogy vizsgálták. Ránézésre.)

Mivel más dolgunk nem volt, ráértünk, ezért a nagyokat átdobtam anyuhoz, elvitte őket templomba, mi meg mentünk tovább Levivel. Jól volt igazából, ült, dumált, nem panaszkodott. Saját lábán ment be, játszani akart, jött-ment. És mindig felállt, ha kijött egy doki, mert ő akarta odaadni a TAJ kártyáját, de sosem vették el tőle, hogy még sok van bent. :) De nagyon cuki volt. :) Vártunk kb 20 percet, mire bejutottunk (tehát, nem órákat). A dokibácsi kikérdezte, megnyomogatta a fejét, bediktálta az asszisztensnek a vizsgálat eredményeit, meg az általam elmondottakat, majd átküldött minket röntgenre. Ott egyből mehettünk be, nem kellett várni. Két fotó készült, egy szemből, egy oldalról, és nem volt semmi gond. :) Nem azt mondom, hogy élvezte a műsort, inkább olyan kíváncsi, várakozó figyelemmel tűrte az eseményeket, hogy mi történik. :) De azért jól szórakoztunk, nagyon ügyi volt, elsőre elkészült mindkét kép. :) Még kicsit vártunk a folyosón, míg nem jött a doki megnézni a röntgenképet, majd behívott minket megint a vizsgálóba, bediktálta az eredményeket az asszisztensnek, utána mondta, hogy nem tört el semmi, 2-3 nap pihenés, míg fáj a feje, utána mehet bölcsibe. Ha hányna, szédülne, akkor menjünk vissza. Ezen a ponton megint örültem, hogy az orvos megint megállapította ugyanazt, mint én, de cserébe beautóztunk, kifizettünk 600 forintot parkolásra, várakoztunk - ha nem is sokat - de ez mindig így van, Beletörődhetnék. Nálunk tényleg akkor lenne csak értelme ügyeletre menni, ha gipszelni kéne pl, mert azt nem tudom megoldani itthon... Ja, és mondta, hogy alvás közben próbáljam felkelteni, hogy felébred-e rá. Arra is mondtam, hogy megvolt. Kétszer is teszteltem.

Mire vége lett az Istentiszteletnek, addigra oda is értünk a templomhoz, összeszedtük a nagyokat, elmentünk vásárolni, összedobtam az ebédet, és ment tovább a nap, mint bármikor máskor.

Levi vidám, jó a kedve, olyan, mint mindig. Feküdni sincs nagyon kedve, úgy kell ráparancsolni. Ha kérdezem, hogy fáj-e a feje, akkor elgondolkozik, kicsit koncentrál, majd bólogat, hogy igen, és csinálja tovább a dolgát. :)

Holnap anyunál lesz, kedden meg Líviánál. Ennél tovább nem fog kelleni neki a pihenés, az tuti.

De konkrétan, a gyereken nincs egy folt, egy púp, egy karcolás sem. Semmi. De megvolt az idei látogatás is az ügyeleten, és szerencsére feleslegesen!

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.