Hi!

Hónap vége lévén túl nagy programokban nem gondolkoztam vasárnapra, úgyhogy olyan döntés született, hogy átmegyünk anyuékhoz ebédelni, utána elviszem őket játszótérre. Mondjuk a Bikásra.

Tegnap anyuéknál nagy vendégség volt, mondta is, hogy maradt csomó kaja, menjünk át enni, én meg nem ellenkeztem, legalább vasárnapra nem kellett ebéden gondolkoznom. :) Úgyhogy a délelőttöt eltöltöttük nagy semmittevéssel nagyjából, majd átmentünk anyuékhoz egy kis bográcsgulyásért. Ezt most csak azért említem meg itt, mert én még életemben nem ettem ilyen finomat, de ez még a tökéletesnél is jobban sikerült. Persze elég nehéz úgy főzni, hogy minden gyerek szeressen mindent, úgyhogy most kivételesen Levi jelentette ki, hogy neki nem ízlik, csak a húsokat ette meg belőle. Amúgy ő az, aki mindent megeszik általában... Túrós csuszát sem kértek utána. (Én azért jelezném, hogy mindent megettem. :)) ) Kaptunk útravalónak egy nagy adag meggyes sütit, és sajtosrudat (igen, sok kaja maradt tegnapról...), de haza kellett mennünk, mert fáztak a gyerekek. Délelőtt úgy tűnt, hogy szép az idő, voltam is közértben Levivel, de délután kint ettünk a teraszon, nagyon fújt a szél, és tényleg hűvös volt. Úgyhogy hazamentünk zárt cipőért, hosszú nadrágért, de onnan már nem volt kedvem megint visszamenni a városba, úgyhogy kifelé indultunk el, az érdi játszótérre.

Nem tudom, mi a hivatalos neve, a Balatoni út mellett van, és egy tó is tartozik hozzá. Aki már ment a 7-es úton a Velencei-tó felé, az biztos látta már, mert én is onnan tudom, hogy ott van. :) 2 után értünk oda, és 1/4 7 körül úgy jöttünk el, hogy a három gyerekből kettő abszolút ellenezte, hogy elinduljunk haza. :)

Vittünk ugye 3 labdát, ami állandó kellék a csomagtartóban, egy zsáknyi homokozófelszerelést (ami szintén), egy doboznyi színes aszfaltkrétát, és egy kis táskányi enni-, és innivalót. A fent felsoroltakon kívül egy doboznyi meggy is volt nálunk. Meg egy csomag nedves törlőkendő ennek örömére. :)) Aki még nem járt ott: van egy tó szökőkúttal, kacsákkal, teknősökkel, és körbeépítve, tehát ott szoktak a gyerekek motorozni, biciklizni körülötte. Van egy nagy focipálya is, ott a nagy gyerekek töltik az idejüket. Vannak nagy füves területek, ott a kicsik fociznak. Van fedett homokozó (erős napsütés esetén), sima homokozó, ilyen hinta, olyan hinta, mászóka, csúszda, mindezekből több. Úgyhogy én letáboroztam egy padra, a gyermekek meg szétszéledtek. Olyan jó már, hogy igazából semmi dolgom nincs velük, ha nem akarom. :)) Jó, persze fociztam velük, meg dobtunk "kosárra" (az a nagy tölcsér, három lyukkal alul, ahol kieshet a labda - Levit emelgetnem kellett hozzá), meg Levit lökni kell a hintán. De ezt leszámítva tényleg semmi dolgom nincs velük. :)) Úgyhogy át is költöztem a fűre, max kaját ajánlgattam nekik. Aztán felfedezték, hogy van vattacukros. Mivel már nagyok, el is szalajtottam Bencét, hogy kérdezze meg, mennyibe kerül. Szaladt is lelkesen, majd közölte a hírt, hogy 3 forint. :D Utána elgondolkozott, hogy talán mégsem, de a 3-as stimmel, úgyhogy kisegítettem két nullával. Hosszasan alkudoztunk, majd megállapodtunk abban, hogy 3-an kapnak 2 vattacukrot, bár még az is sok lesz nekik, majd a gyerek kezébe nyomtam három darab kétszázast, és már szaladt is a csapat. Ez a másik, amit imádok abban, hogy nőnek. :) Egyre önállóbbak. Nem kell fogni a kezüket, mindenhez odakísérni, együtt megoldani. Odamegy, megkérdezi milyen íz van, választ kettőt, átadja a pénzt, elveszi a vattacukrot. Pofonegyszerű. És ő is élvezi, hogy nagy (persze Bencéről beszélek), és büszke magára, hogy rá merek bízni ilyeneket, és ő meg tudja oldani.

Itt most közbevetem, hogy túl van élete első önálló vásárlásán. Történt egyik nap (1-2 hónapja), hogy vásárolni voltunk a szomszédban. Megvettem a szokásos alapvető élelmiszereket, mint Kinder Pingui, Túró Rudi, krémtúró, és társaik, de Kincső vmi mást kért. (Ő nem szereti a krémtúrót amúgy.) Aztán Levi is inkább azt kért. Fizettem, hazamentünk, kipakoltam az asztalra a zsákmányt. Bence akkor kezdett el idegeskedni, hogy neki miért nincs olyan, mint a többieknek, olyat ő is akar. Én szomorúan közöltem vele a rossz hírt, hogy kizárt dolog, hogy megint visszamenjek a közértbe emiatt, miért nem szólt ott - mikor felvetette, hogy átmegy ő, és megveszi, ha adok neki pénzt. Na, itt egyből megálltam a munkában, nagyon gyorsan elgondolkoztam, majd kikérdeztem: eléri a polcot, le tudja venni, amit akar? Tudja, hol kell fizetni? Tud fizetni? Tud segítséget kérni az eladótól, ha nem megy valami? Mivel lazán leintett, hogy persze, a kezébe nyomtam egy kétszázast, majd útjára bocsátottam. (Tudni kell, hogy a közért a szomszéd ház mellett van, kb 50 méterre tőlünk, úton nem kell átmenni, és az összes ott dolgozó ismer minket.) Szóval, Bence szaladt ki, én meg észrevétlenül osontam a nyomában, nehogy bizalmatlanságon kapjon. :)) Szépen kiálltam a ház elé a járdára, megnéztem, hogy eljut a közértig, ki tudja nyitni az ajtót (nem könnyű), majd bemegy. Majd pár percre rá szaladt ki a joghurttal a kezében. :) Kedvesen mondtam neki, hogy csak kijöttem megnézni, hogy nyitva van-e a kapu, be tud-e majd jönni, úgyhogy nem volt gond, hogy ott szobroztam. :) A gyerek megvolt, a joghurt megvolt, a visszajáró megvolt, úgyhogy nem tudom, ki volt büszkébb: én, vagy a gyerek.

Na, visszatérve. A vattacukor épp sok is volt, kezük, fejük reménytelenül ragadt, de találtunk csapot is. Sőt, Toi Toi-t is. Az sosem árt egy egész délutános játszóterezés alatt. Ha a gyereknek nem pisilnie kell...

Miközben körbejártuk a tavat, egy kisfiú (persze kérdezés nélkül - mivel nem voltunk ott) kölcsönvette Bence labdáját. Ebből volt egy kis problémázás, hogy én kérjem vissza, mert ő nem meri (az apukájával focizott a gyerek), én meg közben tárgyalásokat folytattam a többi gyerekkel, hogy akkor ki adná kölcsön a labdáját, akinek most nem fog kelleni, de senki nem jelentkezett. Kis irigy disznók. :)) Úgyhogy Bencét győztem meg arról, hogy inkább álljon be focizni hozzájuk, ne vegyük már el tőlük, tök jól fociznak, nekünk meg van 2 másik labdánk is. Ez a tervem olyan jól sikerült, hogy a következő két órára Bence családot cserélt, és nagyjából el se mozdult a kölök és az apja mellől. :)) De ment velük csúszdázni, meg mindenhová. :)) Nem tudom, hogy az apuka ennek mennyire örült (kedvesnek tűnt, meg gyerekszeretőnek, bár, ez nem feltétlenül terjed ki mások gyerekére is), de én nem kérdeztem tőle, és ő sem jött oda panaszkodni, úgyhogy ennyiben hagytam az ügyet. :) Aki más labdáját elveszi, az megnyerhet egy extra gyereket délutánra. Okuljon ebből, és legközelebb gondoljon erre. :))

Közben Kincső meg lelkesen kiabált nekem, hogy "Anyaaaa!! Találtam egy kisbabáááát!" Jó, persze anyuka is tartozott hozzá, de az a család meg nyert egy Kincsőt. Oké, ott azért odamentem szólni, ha zavarná őket, vagy a picit a lányom, akkor szóljanak neki nyugodtan, vagy nekem, de nem szólt senki. Úgyhogy Kincső vígan babázott, én meg hasaltam a fűben, és szemmel tartottam a harmadik gyereket. :) Aki meg mellettem labdázott leginkább sok másik gyerekkel.

Ja, jut még eszembe. Bence leesett az egyik mászókáról. Olyan, amin csimpaszkodni kell, és egyik rúdról a másikra tenni a kezet. (De érthető voltam...) Na, lecsúszhatott róla a keze, vagy nem tudom, hogy mit csinált, és hogyan (épp háttal álltam neki, hogy Kincsőnek segítsek ellenkező irányból), csak arra lettem figyelmes, hogy lezuhan mellém, de nem ám talpra! Hasra. Szó szerint. Volt egy kis ordítás, és tényleg nem tudom, milyen esés az olyan, amikor a gyerek amiatt hisztizik, hogy beütötte a hasát(!). Később persze külön bemutatót tartott az összes csajnak, hogy ő le tud ugrani olyan magasról, és kb nekifutásból vetődött már a legalább másfél méter magas emelvényről, ahol az a fogódzkodó kezdődött... (Én le nem ugranék onnan, az nekem magas, de nem is 6 évesek a csontjaim/ízületeim/egyebek :)) )

Azt hiszem, már így is elég hosszan ecseteltem a dolgokat, de ez csak pár történés volt a 4 órás programból, úgyhogy bárkinek bátran ajánlom a helyet! Normális emberek járnak oda, szép, igényes, tágas, nyugis, parkos, minden, ami kell. Tőlem nincs messze mondjuk, de aki arrafelé jönne haza akár nyaralásból, megállhat ott a gyerek(ek)kel egy órácskára. Parkoló van mellette.

Itthon egyből fürdetés volt (meg sem említem, hogy néztek ki), vacsi, majd diavetítőzés, mert Bence tegnap megtalálta, és megígértem neki, hogy akkor majd ma. Feküdtünk a szőnyegen a hátunkon a besötétített szobában, és néztük a plafonon a mesét - mókás volt. :)

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.