2011.03.27. 09:08
Megint játszótéren
Hi!
Voltunk csütörtökön is játszótéren, miután Bencét elhoztuk az oviból. Pont akkor akartak az udvarra menni, de sikerült meggyőznöm, hogy mi még jobb játszótérre megyünk, ahol csúszdák is vannak:) Annyi volt a terv, hogy a Bikás játszótérre megyünk, ami jelenleg úgy néz ki, hogy van a terület, és rajta sok játszótér:) Aztán találtunk egy szimpatikus kalózos játszóteret. Volt (kalóz)hajó, mellette fából faragott kapitány, csúszdák, hinták, nagy homokozó, és nagy terület a motorozáshoz. Nagyon tetszett a gyerekeknek, nagyjából 4-től 6-ig voltunk kint. Levente először motort szerelt, később hintázott, utána pedig homokozott. Egy hangja nem volt, imádta az egészet. És már nem evett homokot:) Vittem a nagyoknak motort, vittem egy zsák homokozófelszerelést, labdát, és egy táskányi ennivalót, amire rendesen rá is jártak:) Az összes keksz, banán és karalábé elfogyott, az almából maradt, meg a perecből. És láttam, hogy van mobil wc is a játszótéren, de mindenkit megpisiltettem még az oviban, inni nem kaptak (bár vittem vizet), így mindenki simán kibírta hazáig, aminek nagyon örültem:))
Megyünk jövő héten is. Vagy ide, vagy egy másikra. Talán végig kéne látogatni az összeset, de ez most nagyon bejött mindenkinek, nem tudom, van-e értelme váltani:)
Pá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek