2010.08.04. 13:04
Helyzetjelentés
Hi!
Azon ritka napok egyikre van, hogy a két kicsi végre egyszerre alszik:) Bence pedig mesét néz addig. Persze nem tudni, hogy meddig alszanak, mert tegnap Kincsőnek csak fél órát sikerült a köhögésétől. Ugyanis már megint lebetegedett a két kicsi. Köhögnek, tüsszögnek, folyik az orruk. Kincsőnek még a múlt heti esős napok után kezdődött az egész, Leventének meg hétfő este, miután hazajöttünk. Én a légkondira gyanakszom. Bár háttal ült neki, és igyekeztem inkább ki-be kapcsolgatni, hogy ne egyfolytában fújjon, meg persze más irányba, ne rá...
Levente nagyon ügyes már! Sokat mosolyog, vihog, nézelődik okosan, nyúl mindenért, (megrág mindent), és próbál mindig felülni, vagy kinyomni magát. Az szokott csak gond lenni, ha a megszerzett tárgyat nekilát lóbálni, és fejbe vágja magát vele:) Egyébként mostanában többet sír, nehéz őt letenni aludni. Vagy ki van esve a rutinból (nyaralás, Sukoró, hasonló más helyeken alvás), vagy pedig lassan átáll kevesebb alvásra. Általában 4-et alszik, de mostanában volt egy két olyan nap is, hogy annyira nem tudott elaludni, és sírt helyette, hogy végül 3 alvás lett a végeredmény. De mivel másik 2 gyerek is van itthon, simán megcsinálom, hogy Leventét lefektetem (mert alvásidő lenne), aztán a másik kettőt nekilátok pl. megetetni. És akkor addig Levente csak sír és sír a sötét szobában, de el nem aludna. Ez van. Az éjszakai alvása meg remélem vissza fog állni. Anyunál szinte semmit nem aludt éjszaka, itthon most egyedül 3-kor, majd 7-kor kelt fel.
Kincső szegény nyúzva van egész nap, így sok hisztit kell hallgatnom, de sokszor ő provokál továbbra is. Simán odamegy Bencéhez, és ráver egyet... Nagyon ügyesen beszél már, mindent mond, kis mondatokat is gyárt, és hosszú szavakat is tud (pl. "dottónéni":) Próbál futni, próbál ugrálni, próbál mindent csinálni, amit Bencétől lát, de azért még nem megy:) Viszont szívesen táncol, és a napokban már énekelgetett is a kocsiban! Inkább ne tette volna:)) Bence gyönyörűen tud énekelni (szebben, mint én!), tisztán, fantasztikus ritmusérzéke van, úgyhogy ő nemsokára kezdi zenei tanulmányait. Kincső viszont... Nála szerintem nem fogjuk erőltetni:) Egyelőre úgy néz ki:)
Bence szörnyen rossz, kezelhetetlen és elviselhetetlen. Alig várom az óvodát, hogy leköthesse végre felesleges energiáit. Egész nap tombol, ugrál a húgán, nem fogad szót és "csúnyán" beszél. Jelenleg ott tartunk, hogy 10 szóból 9 a "kaka" és a "fing". És ezek ragozása. Kincsőnek is már simán azt mondja, hogy "Hagyjál már békén, te kaka!" Mindenesetre tipikus férfi (elnézést), ahogy a viccben szokott lenni, hogy számukra ez a szórakoztatás egy formája. Hát Bence számára a legjobb poén, egész nap ezen röhög, hogy ő miket beszél. De komolyan, annyira durva a helyzet, hogyha mesét mondok neki, az is így hangzik pl:
-... És ment csacsi az erdőben.
- És kakilt!
- Nem, hanem ment, és talált egy bokrot, amin finom gyümölcsöket talált.
- És akkor kakilt egyet!
- Nem, hanem úgy döntött, hogy szed belőle, és elviszi ajándékba a madárijesztőnek. (Ezalatt a hosszú mondat alatt, már ötször közbeszól, hogy a csacsi kakil.)
- Jó, a csacsi gyorsan kakilt egyet a bokor mögött, utána szedett málnát, és ment tovább. ...
Körülbelül ilyen színvonalon folynak a mesélések is, ha vannak. Most már erőteljesen próbálunk nem figyelni ilyenkor, meg nem törődni vele, hogy hátha megunja. Vagy vendégség esetén rászólunk, hogy most semmiképp nem szabad ilyet mondania:) Illetve próbálom mondani neki, hogy ez az óvodában is nagy butaság lesz, senki nem fog örülni neki. Csak túl leszünk ezen a korszakon.
Főleg, hogy csúszunk bele a másik hasonlóan szórakoztatóba. "De miért??"
Például (bármit fel lehetne hozni példának):
- Teregetek.
- De miért?
- Mert vizesek a ruhák.
- De miért?
- Mert kimostam őket.
- De miért?
- Mert koszosak voltak.
- De miért?
- Mert összekoszoltátok.
- De miért?
És akkor mindig van egy pont, amikor nem tudok kapásból válaszolni, és kezdek kiborulni:) Hívtam tegnap az óvodát is, erre megint azt a választ kaptam, hogy az igazgatónő szabin van. Úgyhogy talán jövő héten végre be tudunk menni hozzá megbeszélni az ovikezdést. Ami szerintem még vagy 4 hét. Segítség!:)
Pá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek