Hi!

Bence ma sem akart aludni menni, bebújt a szekrénybe. Végül oda jutottunk, hogy amikor mondtam, hogy jöjjön a hálózsákba, ő meg azt mondta, hogy nem, akkor eltettem a hálózsákot a hátam mögé, hogy akkor oké, akkor anélkül megyünk aludni. Bence pedig fogta a cicás rongyot, a párnát, a cumit, az innivalót (csak ennyi cuccal megy aludni...), és bement a szobába aludni. Mármint bement, de utána nagyon mutogatott a földre, végül megsúgta a faggatásomra, hogy mesét akar:) Tegnap kapta élete első meséjét, ma meg már követelte:) Azt mondta, hogy csacsisat:) Úgyhogy mondtam neki csacsis mesét. Aztán még egyet akart, megint csacsisat, úgyhogy mondtam még egyet. Aztán még egyet akart, de többet nem kapott:) Mondtam neki, hogy a csacsi is aludni ment (ahogy aludni is ment a mese végén), és, hogy majd holnap mesélek még. Aztán kijöttem, ő meg alszik. 2 hét múlva lesz ez érdekes:) Beülök az ágy mellé gyereket szoptatni, és addig elsuttogok egy-két mesét, hogy Kincső meg ne ébredjen fel ránk:))

Borzalmas éjszakám volt. Ezt még megírom. Tegnap írtam, hogy megyek szakdolgozatot írni, de annyira szarul voltam, hogy inkább csak utánanéztem a tegnap említett bajoknak, könyvben, meg neten, utána fürödtem, stb, és 11-kor bedőltem az ágyba. De úgy, hogy meghalok, ha nem fekhetek és pihenhetek azonnal, mert a végemet járom. Lefekvéskor az van, hogy a baba felkel a hasamban (még mindig nincs neve), és iszonyat aktív, vagy egy órán keresztül. De mivel már jó nagy, fáj ám rendesen, legalábbis annyira, hogy aludni tuti ne lehessen tőle. Mire elaludt, addigra Kincső kelt fel, és kiderült, hogy kicsit átázott (bár sosem szokott), ezért kellett már harmadszorra bemennem hozzá fél óra alatt, ezért nyűglődött. Természetesen át kellett öltöztetnem, amire ragyogóan felkelt, majd nem tudott visszaaludni. Néha úgy tűnt 5-10 percekre, de aztán megint nekilátott dünnyögni, dumálni, ami később ordításba, sikításba csapott át. Én már csak akkor mentem be, ha sikított, mert annyira ki voltam készülve, hogy mozdulni sem akartam. Konkrétan már fájt a szívem a kimerültségtől, nyomott a tüdőm, meg minden egyéb fizikai tünete is volt az enyhe kis fáradtságomnak. Fél 2-kor már zokogtam az ágyban, és 2 körül végre elaludt Kincső. Megint megemlíteném, hogy 11-kor feküdtem le úgy, hogy meghalok, ha nem pihenhetek. Murphy?

Egyébként egész héten ki vagyok merülve, nagyon durván. Esténként többször kihagyom a szakdoga írást, mert vagy fáj valamim nagyon, vagy nagyon fáradt vagyok. De napközben durvább. Olyan 3 körül kidőlök minden nap. Gondolom egyértelmű, hogy egy (két) ébren lévő gyerek mellett nem lehet, nem szabad aludni. Nem is tervezek ám ilyeneket, de elképesztő dolgokat produkálok! Olvasok egy könyvet nekik, és a két verszak olvasása közt elalszom! És arra kelek, hogy Bence ordít, hogy "Anya, mi ez? ANYA, MI EZ?". Vagy arra, hogy mi ez a nagy csend?? (Kimentek a szobából.) Simán elaludtam úgy a héten, hogy épp énekeltem nekik! Éneklés közben elaludtam! Annyira emlékeztem, hogy kicsit már összefolyt pár szó a számban éneklés közben, utána se kép, se hang. De a kedvencem: Kincső behozott egy szemeteszacskó-tekercset. Persze kissé megbontva. Elkértem tőle, és nekiláttam feltekerni. A szivacson feküdtem, és a fejem felé emeltem, hogy lássam. Arra riadtam, hogy a két kezem és a tekercs belezuhan az arcomba!! Elaludtam, miközben tekertem fel a szemeteszsákot. Ez már tényleg a no comment kategória. És minden nap kb. ugyanakkor. Persze nem alszom, pár másodpercre, percre elájulok, de aztán mennie kell tovább az életnek, mert épp inni kér, pisilni kell, olvasni kell, meg csak simán figyelni kell rájuk.

A másik, ami a héten jött elő 'probléma', hogy nekilátott nagyon keményedni a hasam. Mármint jóval sűrűbben, és jóval fájdalmasabban. Igaz ezt csak este van alkalmam megfigyelni, amikor lefekszem, és ő is ébren van. Rúg, bekeményedik. Rúg, bekeményedik. Egy óra alatt minimum 5-ször úgy be tud keményedni a hasam, hogy csak gúvad a szemem! Mert már nagy, és ilyenkor fáj, meg minden bajom van. Gyakorlatozik a méhem a szülésre. Eszembe is jutott Gabi egyik nap. Együtt vártunk babát, ő januárban szült, és Bencét áprilisban. És akkor 2006 végén együtt szilvesztereztünk nálunk, pár héttel volt szülés előtt. Kérdeztem tőle, hogy van? Most nagyon előjött a válasza: "Szarul, de büszkén!" És röhögött mellé:) Most az utolsó két hétben csak őt tudom idézni minden körülmények közt.

Na, jó babablog, már csak rólam szól, de most sem írok többet, mert MUSZÁJ folytatnom a szakdolgozatot, 9-kor neki kellett volna ülnöm.

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.