Nem működött a freeblog, de megírtam a bejegyzést, most bemásolom:

Hi!

Ma is egy extrém esettel indítottunk: Kincső nem reggelizett!! Életében előszörJ Hajnali 6-kor voltam bent nála, akkor kapott kb. két korty teát, hogy úgyis reggelizik egy órán belül, majd visszafeküdtem. Fél 9-kor arra keltem, hogy Bence átjött, Kincső meg sehol! Pattantam is fel, hogy mi van a lányommal, ez furcsa. Aztán mit látok, mikor beérek a szobába? Ott áll az ágyban és vihog…J Úgyhogy a tápszer kimaradt, kaláccsal indítottuk a reggelt.

Amiből Bence alig evett 3 falatot (vajas-lekváros kalács, a legfinomabb reggelik egyike…), és nem kért többet, csodálkoztam is. De utána egyből kaptak gyümölcsöt is, és úgy betolt 2 mandarint egy pillanat alatt, mint aki egy hete nem evett. Megette az elsőt, majd szólt, hogy kér még. Úgyhogy hámoztam neki még egyet, és azt is pikk-pakk eltűntette. Én meg találjam ki, hogy a gyereknek épp mi kell aznap. A finom reggeli nem, mert ma gyümölcsnapot tartunk. Vagy vitaminnapot. Legalábbis reggelire. Ezeknél a babáknál sosem lehet tudni, hogy épp mire van szükségük, mert ők aztán tudják! Viszont ebédkor a rizses húst két pofára tömte, úgy megették az utolsó rizsszemig Kincsővel, hogy kóstolót sem hagytak belőleJ Persze tettem rá nekik egy kis tejfölt, úgy jobban szeretik, könnyebben csúszik, lágyabb az íze is.

Délután lementünk kicsit, de nem sok időre, igazából csak egy bő fél órára. Maradtam volna tovább is, de nem akart bemenni a focipályára labdázni (mínusz 20 perc program), és játszótér után hazafelé indult el, hiába mondtam neki, hogy menjünk sétálni a Mikes felé… (Újabb negyed óra mínusz programidő.) Tehát lényegében lementünk a játszótérre, hintáztak, kergetőztünk, felmentünk a csúszdatoronyba, majd hazamentünk. Na igen, kergetőzés. Bence kijelenti, hogy akkor ő most fut, ami azt jelenti, hogy akkor most ő futni fog, én meg utána, és próbálom elkapni. És akkor boldogan és visongva menekül, én meg… Hát. Túlsúlyosan, pocakkal, nagykabátban, nagykabátos Kincsővel a karomon „loholok” utána. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra, nagyszerű program. Ilyenkor hiányzik nagyon, hogy nincs más gyerek a játszótéren, akivel tudna fogócskázni. Mert azt nagyon szeret.

Erről jut eszembe. Nem tudom mi jött rá, de ma kijelentette, hogy ő oviba akar menni!! Pedig nagyon rég nem néztünk az ovi felé, mert amikor mi megyünk le, akkor ebédelnek/alszanak a kicsik. Hónapok óta nem láttunk senkit az ovinál szerintem. És ma azt mondja nekem: „Menni!” Kérdezem, hova akarsz menni? Azt mondja: „Menni! Oviba!” Kérdezem, oviba akarsz menni?? Rámnéz, nagy bólogatás, nagy szemek, hogy az idióta végre felfogta: „Igen!” Na mondom, ezzel most mit csináljak… Azóta is itt tartokJ És kb. 3-szor is mondta ma, hogy oviba akar menni, de tényleg nem tudom, hogy honnan jött az ötlet! Soha nem is beszélünk itthon oviról!

De mondott ma másokat is, amiktől megőrülök. Konkrétan az alany, vagy állítmány nélküli mondataira gondolok. Pl:

-Hol van?

-Micsoda?

-Hol van?

-De mi?

-Hol van?

-Honnan tudjam, míg nem mondod el, hogy mit keresel?

-Anya, hol van?

Stb,stb

Vagy mondjuk jövünk haza a játszótérről, és útközben vagyunk:

-Anya, nee!

-Mit ne?

-Anya, nee!

-Jól van, akkor ne, de mit ne?

-Anya, nee!

-Kicsim, míg nem mondod meg, hogy mi nem tetszik, addig mit csináljak?

-Anya, nee!

-De.

Kincső viszont továbbra is édi, egyre többet sétál 2 lábon. Már nem ereszkedik négykézlábra ahhoz, hogy pl. egy méteres távot megtegyen. Simán odatipeg. Meg amit elkezdett, az a térden járásJ A kezét nem teszi le, nem is áll fel, hanem a térdén csúszva közlekedikJ És édes, és mosolyog, és bújik, és komoly fejjel játszik, elmerül a tanulásban… Ha épp hagyja a bátyja ugyebár.

Én tegnap este lefekvés után megint mélyponton voltam. Pont egy hónapja voltam utoljára, hogy még 4 hónap, most meg megint, hogy még 3 hónap. De tényleg totál ki voltam bukva, mély depresszióban feküdtem az ágyon, és panaszkodtam Süvinek. A jó hír az, hogy csak este van ilyeneken időm/lehetőségem agyalni, napközben kutya bajomJ De tényleg nagyon elegem volt este, hogy fáj mindenem, mennek szét az izületeim, nem tudok lábra állni és járni, mint egy nyomorék, egyfolytában mozog a hasam, dagadt vagyok, és amorf, esténként folyton éhes vagyok, vagy épp wc-re járok, stb. Igaz mondtam a babának a hasamban, hogy ne figyeljen rám, ő csak lubickoljon nyugodtan, érezze jól magát, az én privát nyomorom más tésztaJ Ne vegye magára, nem ellene szólJ

És én meg ilyenekkel vagyok elfoglalva jó dolgomban, miközben ma tudtam meg, hogy az egyik ismerősömnek elment a gyerekeL Mondta is nekem, amikor utoljára találkoztunk, hogy este vérezni kezdett, de reméli nem lesz semmi gond. Én próbáltam nyugtatni, hogy én még kórházban is feküdtem, úgy dőlt belőlem a vér, mégsem lett semmi baj. Na, náluk lettL Igaz nagyon az elején, 5-6. hétben volt, de akkor is. Most próbálkoznak megint. Én meg ahelyett, hogy örülnék, és kihasználnám a 9 hónap minden nyűgjét, gyönyörét (???), mert fene tudja, lesz-e még rá alkalmam, vagy mikor, itt nyavalygok. Nem kicsit.

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.