Hi!

A mai nap egy nagy káosz volt! Apa már meg is bánta, hogy szabit vett ki, szinte hiányzik neki a nyugis munkahelye:))

Kincső délelőtt hazaköltözött. Folyik az orra ezerrel, úgyhogy meg van fázva rendesen. De nincs bedugulva neki, úgyhogy azért úgy tűnik, hogy kap levegőt. Délelőtt nem voltunk sehol, mert Kincső érkezése előtt nem lett volna időnk lemenni, utána meg már abszolút nem:) Egyébként délelőtt nem volt velük semmi gond. Még szépen meg is ebédeltünk, bár Bence alig csipegetett, mint egy beteg kismadár. Tegnap olyan szépen evett anyunál, ma meg kb. csak 3 katonát evett reggelire, szőlőből ha 3 szemet evett, akkor sokat mondok, ebédre 3 kanál főzelék + fél süti. Úgyhogy elég kevés. Kincső kb egy órát aludt délelőtt, és szerintem Bence hangoskodására riadt fel.

A gondok délután kezdődtek, mikor én itthon sem voltam. 2-re mentem ultrahangra, tehát Bencét kb. azután kellett lefektetni, hogy én elmentem. De nem tudott elaludni. azaz lehet, hogy aludt kicsit, de inkább  csak nyűglődött fél óráig. Totál elöntötte a nátha, nem kapott fekve levegőt, meg minden baja volt állítólag. Én akkor értem haza, amikor anyu Kincsőt próbálta altatni nem sok sikerrel, mert Bence sem aludt... Kincsőnek adtam cumit, meg inni, Bencét - aki ült az ágyában bánatosan - pedig kivezettem a szobából. Ő úgysem tud aludni, de legalább Kincsőnek lesz így esélye. És innentől elszabadult a pokol. Bence megállás nélkül sírt, mert iszonyat fáradt volt, és emellett valószínűleg más baja is volt, amiről nem tudtam megállapítani, hogy mi az. Nem fogadott el sem enni, sem innivalót, viszont nyalogatni próbált (!), és a fejét simogatta. Erre én azt gondoltam, hogy valami nem tetszik neki a szájában (fáj a torka?), illetve azért simogatja a fejét, mert fáj (?) neki. Órákon keresztül nyűglődött és sírt. A szívem megszakadt, de nem tudtam neki segíteni. Néha egy kis mese, vagy valami lekötötte a figyelmét, de nem sok időre. Kincsőt is felkeltette 40-45 perc után a sírásával. És persze nem tudtam Kincsőt visszaaltatni, mert hiába próbáltam apára bízni Bencét, ordítva szaladt utánam. Próbáljon meg valaki úgy visszaaltatni egy babát, hogy közben egy másik ordít a lábánál... Úgyhogy Kincsőt kiszedtem, ma ennyi alvás jutott neki. De aztán megint le kellett lécelnem, vizsgálatra (külön időpontokban voltak, különböző rendelési időpont miatt).Állítólag pár percre rá, hogy elmentem, Bence felfedezte, hogy nem vagyok otthon, és akkor viszont tényleg nagyon nekiállt sírni és zokogni! És miattam, mert nagy anya, anya, felkiáltásokkal művelte mindezt:((Szegény babám:( Pont aznap van ennyi programom, mikor ilyen nagy szükség lenne rám otthon:( De valahogy átvészelték a délutánt is, és mire hazaértem 1/4 7-re, addigra aránylag elviselhető állapotok uralkodtak már.

Kincsőt 7-kor elvittem fürdeni, de Bence bekérezkedett mellé:) Annyira édesek voltak, ahogy ültek egymás mellett a kádban, és játszottak! Csináltam fotót, meg videót, egyszer feltöltöm őket ígérem:) Úgyhogy szerintem csak álom marad a régi aranykor, amikor először Kincső fürdött, öltözött, evett, aludt, és csak utána kellett Bencével foglalkozni. Mert most egyszerre van fürdés - mondjuk ha apa itthon van, akkor Bencét lehet tovább tárolnia vízben, míg Kincsővel foglalkozom -, de aztán egyszerre kell kivenni őket, meg öltöztetni, hogy ne fázzanak meg, és után Kincsőt úgy etetni és altatni, hogy addig Bence ne akarjon láb alatt lenni:) Meg persze még össze kell szokniuk. Bence lefektetése után pár perccel már ott ordított Kincső, mert felkelt Bence valami nyüszítésére. Nem tudom, hogy a náthájuk miatt milyen lesz az éjszaka, hogy tudnak majd egymás ébredéseitől aludni, de legalább volt pár napom, hetem kialudni magam egy időre előre:) Kihasználtam minden percét, az állapotomra való tekintettel.

És akkor a babáról. Az ultrahangon most nem szonográfusnál voltam, hanem a 18. heti vizsgálatot már orvosnak kell végeznie.  A jó hír, hogy semmilyen burokleválást nem látott. Még csak arra utaló nyomot sem, hogy valaha le lett volna válva! Totál eltűnt, azaz letapadt. Ez a jó hír. A "rossz", hogy már megint új furcsaságot "tettem magamra" - ahogy mi szoktuk mondani itthon - , azaz van a méhemben (a burkon belül) egy húr. Valamilyen latin nevű szalag. Totál máshol, mint ahol a leválás volt, de attól még van kis esély rá, hogy miatta van. Ez nem csinál semmit normális esetben, az én esetemben sem szerencsére, csak annyit kell róla tudni, hogy előfordulhat (max. 1% az esélye), hogy a gyerek egyik végtagja belegabalyodik ebbe a szalagba, ami elzárja a vérkeringést, és elhalhat az adott végtag. De erősebb baba esetén valószínűleg már nem kockázatos, az simán elszakítja mondjuk. Nálam meg semennyire nem kockázatos, mert messze van a gyerektől, közel, s távol el sem éri. De azért egy ellenőrző UH-ra vissza kell majd mennem 4 hét múlva:) Csak úgy extrába:) Csak, hogy megint ne legyen minden tökéletes.

Délután meg vizsgálaton voltam. A doktor az AFP eredményemmel jött be, ami megint rossz lett. Megint meg kellett hallgatnom a hegyibeszédet - bár mondta, hogy neki ezt kötelező elmondania minden alkalommal. Ott sápítozott szinte (ez túlzás, ő sosem sápítozik), hogy tessék, hiába mondta, én nem voltam hajlandó elmenni integrált tesztre, meg kombinált tesztre, meg semmire, erre az AFP-m is rossz, mi lesz most? Én meg mondtam, hogy az előző 2 gyereknél is pont ugyanilyen lett az AFP-m, én nem izgulok, doktor úr se izguljon, megírjuk, hogy továbbra sem érdekel semmi ilyen vizsgálati eredmény, meg genetikai teszt, és ennyi. Ennyiben is maradtunk. A baba amúgy halál egészséges az UH alapján, pont akkora, amekkorának lennie kell a kora alapján, és minden oké. ÉS FIÚ! Többször is mutatta a kukiját, és a doki mondta, hogy minden kétséget kizáróan fiú! Én is láttam. A lányoknál 2 babszem van, a fiúknál 3:) Láttam már sokszor az elmúlt években, hogy mit kell nézni, mondania sem kellett volna:) Úgyhogy izgulok, hogy minden rendben legyen, mert el sem hiszem, hogy még egy fiam lesz! Persze örülök nagyon, mondhatni tök fiús mama vagyok (Kincsőkémet természetesen imádom!), de már előre röhög a család:) Mert Kincső olyan, amilyen, úgyhogy már 2 testőre/rabszolgája is lesz, amitől még jobban el lesz telve önbizalommal! Nem kevés gondom lesz vele, miközben az egóját kell majd törögetnem. Tuti tök apás, meg nagyapás lesz, rám meg fújni fog, mint egy vadmacska. A tesói meg imádni fogják és fel fognak rá nézni, és lesik majd minden szavát. Ne legyen igazam...

Én jól vagyok továbbra is, és a doki azt mondta, hogy megpróbálhatjuk, hogy visszatérhetek a normális hétköznapokhoz. Tehát lehet mindent csinálnom megint. Nyilván emelgetni csak annyira módjával, amennyit egy várandós nő emelhet (szakkönyvek szerint semennyit, még szatyrokat, bőröndöt sem szabad cipelni), úgyhogy figyelnem kell azért. Napok óta úgy érzem amúgy esténként, mintha fel lennék puffadva, holott semmi olyat nem eszek. De ezen kívül tényleg nincs más bajom.

Na, kívánjatok nekem nyugodt éjszakát (bár ezt ma már senki nem fogja olvasni), aztán majd beszámolok, hogy másfél hónap után milyen volt az első éjszakánk!

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.