Hi!

Na jó, ezt még muszáj megírnom. Ma lementünk sétálni. Bence, Kincső, Én. Meg jött Merci Norinával. Nem tudom mi lett volna, ha nem jönnek... Ugyanis Merci őrizte a babakocsit Kincsővel, míg én mindig elszaladtam Bencét begyűjteni. És amúgy sem haladtunk semmit, mert Bence mindig másfele ment, vagy amerre madarat látott. Aztán nem érdekli ám, hogy mit mondok neki. Kérhetem szépen, csúnyán, fenyegethetem, akármi, meg sem hall. Vagy le se sz*rja, amit mondok. Hú, borzasztó volt. Meg sár is volt! És bele is térdelt egybe (miután kijött egy pocsolyából.) Mentem kihúzni a sárból, 5 centit süllyedtem én is, akkora volt... Később meg kivágta a hisztit, hogy ő nem megy tovább, vegyem fel. Húsz kiló fél karon, másik 20-at tolok fél kézzel, miközben merő sár a ruhánk. Bencének az egész csizma + gatya, nekem a fél kabát, és a fél gatya. Mert ugye ha felveszem, akkor rámkulcsolja a kis sáros bakancsát, meg hozzámsimul a sáros térde, a karomra a saras feneke... Ehh... Mire hazaértünk, addigra megőszültem. Nem akart bemenni a lépcsőházba, utána a pincébe ment be, és nem tudtam betolni tőle a babakocsit, utána a lépcsőn nem akart feljönni... Én meg semmit nem tudtam csinálni a dühöngésen kívül, mert vagy babakocsival, vagy Kincsővel és tartozékaival volt tele a kezem.

Nem tudom, hogy fogom a sétákat megoldani, Kincsőt fogom magamra kötni. De a pulcsik/kabátok/overálok miatt ez nem tűnik jelenleg megoldhatónak! Alig várom, hogy tavasz, meg nyár legyen! Mert a két gyerek öltöztetése is agyrém indulás előtt! szinkronban ordítanak. Ráadásul fél óra...

Hazaértünk, minden saras cuccot ledobtunk az előszobában, majd rohantam etetni, enni. Kincső, Bence, Én sorrendben. Az ebédem felénél tartottam, amikor csöngetnek. A védőnő ütött rajtunk váratlanul. (Ami normális, a problémákat csak úgy lehet feltárni, ha váratlanul érkeznek, és a szülők nem tudnak készülni az alkalomra.) Tehát, védőnő megjön, sártenger az előszobában, szétdobált saras bakancsok, Bence harisnyában és body-ban (még csak lekaptam róla a nadrágot, még nem öltöztettem otthoni gatyába), a feje kajás (épp akkor szedtem ki az etetőszékből, de reméltem, hogy míg ebédelek, addig még tesz ki pár kört hozzám pár etra falatért, mert nem evett sokat - ezért nem töröltem még meg a száját), Kincső meg ordít az ágyában, mert én etettem/ettem, nem tudtam vele foglalkozni...:) Beágyazva nem volt, mert reggeli után egyből mentünk le. Hát, a pofám leszakadt, hogy így fogadok bárkit, főleg a védőnőt...:) Pedig tényleg nem tudtam mit csinálni, az ebéd utáni alvás alatt volt először időm bármivel foglalkozni! Mint elpakolás, sárpucolás, felsöprés/mosás, ágyazás, stb:)) Jajj, nagyon kellemetlen volt:)

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.