Hi!

Képzeljétek, ma is fél 9-ig aludt! Igaz fel kellett hozzá kelni párszor, de reggel tudtam még aludni! És napközben is csak egyet aludt megint! Igaz alig egy órát...

Ma nagyon rossz volt Bencus anyuéknál! Én délelőtt nem voltam ott, mert Renivel voltunk vásárolni, de akkor sem viselkedett túl fényesen, meg aludni sem akart. Délután  meg már teljesen ki voltam készülve tőle (fizikailag, szellemileg lefáradva), mert megállás nélkül rosszalkodott! Egyik rosszalkodás után ment a másikhoz! Azzal telt a fél délutánom, hogy őt próbáltam rendre inteni, de őt ez nem érdekelte. Ha meg felpattantam, hogy elkapjam, megakadályozzak egy cselekedetet, vagy csak rácsapjak a kezére, akkor kacagva rohant el, és fuldoklott a röhögéstől, meg boldogságtól, hogy kergetem... Na neveljen már így valaki gyereket... Azért rosszalkodik, hogy foglalkozzak vele, azaz szaladjak utána, mert ő fogócskázni akar. Mikor én már mozdulni nem tudok. Nagyon édes, de nagyon kivoltam. Főleg, hogy fogad szót, és csak olyanokat csinált, amit tényleg nem szabad! És akkor azokat mindig pakolni is kellett utána. Borzalmas.

Ma megint új levest ehetett, tárkonyos ragulevest, jó citromosan. Azt is imádta, jó nagy adagot befalt:) Igaz mi is; mindenki 2 tányérral evett (meg egy picit...:)

Vittem ma ki őt a pályaudvarra is, mert tegnap apa nélkül jöttünk haza, mert ő ma hajnalban még ment horgászni, és vonattal jött haza délután. Bencének a várakozás alatt volt alkalma galambokat lesni, mert itt Őrmezőn (meg Kelenvölgyben) nincsenek galambok nagyon. Ott meg totyogtak, meg szálldostak a közelében. Egy öreg néni is odajött hozzánk szuttyogni, odáig volt Bencusért, hogy milyen szép:) Naná:) Meg valami dilis csaj is bámult minket, meg nekilátott közeledni, meg hülye vigyorral nézett rám, úgyhogy ignoráltam, és szerencsére nem is jött oda végül. Látszott, hogy baromira nincs ki a 4 kereke, de Bence tetszik neki. És ez a párosítás nem szimpatikus nekem...

Most este annyira édes volt! Nem aludt el már egy ideje, úgyhogy magára hagytam, hogy nem érek rá fél este ott ülni. Egy idő után nekilátott nagyon sírni, csak nem hagyta abba, úgyhogy bementem hozzá. Amint beléptem felpattant, belecsimpaszkodott a nyakamba (kézzel, lábbal), és nem akart elengedni, miután lefektettem. Úgyhogy ott lógtam be az ágyba, és öleltük egymást. Nagyon nagy nyugalom és csend lett egyből, lassan el is engedett, már csak én öleltem, meg puszilgattam, és egy percen belül elaludt a karomban. De olyan mélyen, hogy simán kivehettem alóla a karom, meg betakarhattam, nem kelt fel rá! Én nem tudom mi volt. Félt egyedül? Vagy a sötéttől? Nagyon meglepő volt, hogy a közelségem hirtelen úgy megnyugtatta, hogy azonnal elaludt. Jó fáradt is lehetett addigra. Mindenesetre nagyon megható volt:)

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.