Hi!

Tegnap este belenéztem a tegnap ajánlott könyvbe, és nem kellett volna! :) Nekiláttam olvasgatni a szüléses részt (ami eszembe nem jutott volna, ha tegnap nem említem meg a dolgot), és olyan ideges lettem, hogy alig tudtam elaludni este... Még pár homeopátiás nyugtatót is bekaptam lefekvés előtt, biztos, ami biztos...:)) Jó, persze nem kell nyilván a szüléstől idegesnek lenni, elvégre természetes dolog, de, hogy egy mondatból nem hiányzott a "fájdalom" szó, különböző jezőkkel tarkítva, az is tuti. Pedig nem csak egy oldalt olvastam...

Kissé beparáztam megint emiatt, és igenis félek! 2 dologtól. Az egyik a fájdalom. Fájdalom nélkül ugyebár nincs szülés, tehát természetes velejárója. Normális esetben a fájdalomküszöböm magasan van, úgyhogy elméletileg bírni fogom. De. Még sosem voltak "olyan" fájásaim, tehát tartok az ismeretlentől, illetve nem tudom mennyi ideig lesznek fájásaim, és annyit hogy fogok bírni! Ehhez szorosan kapcsolódik ugyebár (hülye agyamban) a pánikbetegségem is. Elkezdtem attól parázni, hogy több óra fájás után be fogok parázni, hogy ez nekem nem fog menni:))) Jó, tudom, nonszensz, de hülye vagyok, ez van. Meg főleg előre ilyeneket kitalálni. Igaz anyu is már megmondta sokszor, hogy lesz nekem akkor jobb dolgom is, mint ezeken elmélkedni, meg bepánikolni, és tudom, hogy igaza is van, de azért nehéz kihagynom ezt az eshetőséget is a sorból! Pedig már lassan 3 éve, hogy utoljára gyógyszert kellett szednem, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ENYHE rohamom volt azóta (pl. repülőn), tehát mondhatni tünetmentes vagyok egy ideje. De nem baj, azért tuti nem én lennék, ha nem kezdenék ezen is parázni.

A másik, amitől félek, az az epidurális érzéstelenítés. Ha mégis nagyon fájna, vagy gond lenne, és be akarnák adni! És az a bajom, hogy bár tudom, hogy a szülések 2-3%-a ilyen a Szt. Imrében, tuti én leszek az a szerencsés, aki nem kerülheti el:)) Na jó, ez remélem részemről is csak rossz vicc, de sajnos nálam mindennaposak a Murphy törvények. Ha valamit nagyon nem szeretnék, az csakazértis belekerül az életembe, hogy megküzdhessek vele! Bár a kismamák inkább kérni szokták ezt a lehetőséget, nekem már megint az a gondom, hogy nálam az pánikot vált ki, ha a testem le van korlátozva bármilyen szempontból. Ha én le vagyok bénítva órákra hastól combig, az nálam már elvi szinten is elfogadhatatlan, és túlélhetetlen. Én attól bepánikolok, ha a gyűrű nem jön le az ujjamról épp!! :))

Nos, asszem ennyi panaszkodás elég ma reggelre, és csak egyet kívánhatok nektek: sose legyetek pánikbetegek, mert az nem jó! Nagyon nem! :)

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.