Hi!

Bele is vágok a közepébe: Bence Bejrútban van, és nélkülem. :/ Mit is mondjak. Valahol nagyon rossz volt elengedni őt. Nem féltettem a repüléstől, meg Líviával ment, meg tudtam, hogy nagyon várja már az utat, számolja vissza a napokat, és nagyon lelkes. Ami rossz volt, az az, hogy életében először repült, és nem velem. Mert az egy nagy esemény. Ha fél (aligha), ha lelkes, ha akármi, azt jó lett volna, ha velem éli át. Hogy együtt örüljünk, vagy együtt féljünk, vagy együtt unatkozzunk. :) Persze én utálok repülni, de ettől függetlenül rossz érzés volt, hogy a pici babám egy ilyen nagy útra nélkülem megy. :/

Vasárnap 2-kor indultunk otthonról, de akkor már rég tűkön ült, hogy mikor indulunk. :) Hiába magyaráztam neki, hogy attól még nem fog előbb Bejrútba érni, max. a repülőtérre, úgyhogy annyira azért ne rohanjunk. :D Útközben felvettük Líviát, és 3/4 3 körül megérkeztünk a repülőtérre. Szokás szerint megfogadtam, hogy gyerekkel többet nem megyek oda, mert miközben én próbáltam ide-oda koncentrálni, figyelni, mindig ott lógott valamelyik a lábamon, vagy épp vegyem fel, vagy rendetlenkedtek. (Nem volt kire leadni őket, úgyhogy kötelező jellegű program volt a családi kivonulás.) Párszor kimentem velük enni/inni, de Bencus nem jött velünk, el sem mozdult a nagymamája mellől, nehogy lemaradjon valamiről (a repülőről?) miközben álltak a sorban. :)) Vettem neki a héten kis hátizsákot is, kézipoggyász méretűt, de még az is nehéz és nagy volt a kis legénynek. (Mi lesz itt az iskolatáskával? :o) Egy órába beletelt, mire be tudtak csekkolni, addigra én már leizzadtam, és masszív fejfájás kezdett majdnem gyötörni a másik két gyerektől. Még mindig nem tudok három felé figyelni, ha kimondottan egy pontra akarok nagyon odakoncentrálni. :/ Bence már nagyon hátra sem nézett miután elbúcsúztunk, ő már csak előre figyelt, és amúgy is eltűnt a sorban. Én még szerencsétlenkedtem egy sort a parkolóautomatánál, aztán este kaptam egy hívást Líviától, mikor épp átszállás volt, és éjfél körül kaptam egy emailt, hogy rendben megérkezett a gyermek az apjához.

Kedd este tudtam először beszélni vele Skype-on. Mesélte, hogy nagyon hosszú és unalmas volt az út, és nem aludt. (Mondom, délután 2-kor indultunk otthonról, és 11 körül értek oda - ottani időszámítás szerint éjfél. Az azért kemény.) De nagyon lelkes, és boldog volt. :) Mondta, hogy látott pálmafákat, banánfát, és horgászni is voltak a tengernél - bár nem fogtak semmit, mert fújt a szél, és hullámok voltak. Kapott mindenféle ajándékot az apjától, és megy majd be a munkahelyére. Meg strandra. Napközben amúgy otthon vannak a lakásban, mert egyedül nem közlekedhetnek semerre. (Járda sincs állítólag, mindenki kocsival közlekedik.) Rettenetesen meleg van, de kapott Kukabúvárt. Úgyhogy van esemény neki bőven. :) Nagyon várta, hogy az apjánál legyen, és nagyon jól érzi magát, ez a lényeg. :)

Vasárnap jön haza, szintén egy hosszú és fárasztó út után, mert megint este repülnek majd. Addig még biztos látom párszor a kis boldog fejét a monitoron keresztül. :)

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.