Hi!

Van jó hír mára! Levente már szalad, ismét a régi. :) Ez úgy volt, hogy reggeli után odahívtam magamhoz a szobába (bejött négykézláb), és mondtam neki, hogy álljon fel, kapaszkodjon belém, megnézzük, hogy megy az állás. Mondtam neki, hogy tegye le a másik lábát is a földre (kicsit kézzel rásegítettem, hogy biztos legyen benne, tényleg ezt akarom), majd letette, és állt két talpon, közben kapaszkodott belém. Tehát, nem terhelte nagyon. Megkérdeztem tőle, hogy fáj-e a lába. Erre bólogatott, mondta, hogy fáj, és felemelte a MÁSIK lábát! :D Hát, én úgy elkezdtem nevetni! :)) Meg persze Levente is, mert boldog volt, hogy boldog vagyok, és vigyorogva nézte, ahogy simogatom, puszilgatom a "fájós", vagyis a teljesen ép lábát. Miközben állt fél lábon a fájóson... Mondtam neki, hogy menjen el az ágyig, meg tudja csinálni, nem fáj a lába. Ez kb. 1 métert jelent. És volt olyan bátor, hogy szót fogadott. Utána behívtuk Bencét, Kincsőt, mindenkihez odament, hogy mutassa, tud menni. (A célszemélyt mindig boldogan átölelte, mert cuki volt épp. :) ) Fél percre rá már ugrálni próbált, és büszke volt, hogy megy neki minden. A nap további része a szokott módon folyt, azaz ugyanúgy használj a lábát, mint idáig. Igen, tudom, megint felesleges volt elmenni orvoshoz, a diagnózisom ugyanaz volt mint neki, de még mindig kell a megerősítés, mégsem rólam van szó, más egészségével még nem tudok ilyen könnyelműen bánni. :)

Kincsőkém kb. 3 napja nem eszik. De komolyan. Ha azt mondom, hogy két falat ételt eszik egy nap, akkor még el is túlzom. Inni iszik, de azt sem tud mindent, mert pl. a narancslé csípi most a száját. De főztem finom teát, úgyhogy azt tudja inni. Ma szerintem nem reggelizett, ebédre két szem rizst evett, ami fennakadt a villáján; amit délután csináltam derelyét, abból meg 2 "kockát" evett, mármint feldaraboltam nekik. Ennyi. Se Túró Rudi,  semmi. Karikásak a szemei, rosszul alszik, panaszkodik, de talán kevesebbet, mint tegnap. A szája mellett másik érzékeny rész is van, és ez a tenyere. Egész nap úgy mászkál, mintha frissen lenne lakkozva a körme, hogy ne érjen hozzá semmihez. :) Szegény cicám. :) Talán még holnap jöhet ki rajta kiütés (3-4 nap), de onnantól gyógyulás van, úgyhogy már túl is vagyunk nagyjából a nehezén, de a felénél már biztosan. Meg akartam még írni valamit Kincsővel kapcsolatban, de azt elfelejtettem, ma már sokadszorra. :/

Bence Líviával volt ma 3-ig, úgyhogy volt egy kis nyugi itthon, bár ilyenünk délután is volt egyszer, vagy 5-10 percre...:) Kincső Csizmás kandúrt nézett a nappaliban, Bence legózott a gyerekszobában, én meg a hálóban hemperegtem Leventével, és megzabáltam. :) Félreértés ne essék, most leginkább Kincsővel foglalkozom amúgy, csak ilyenkor Levente nem foglalja el magát egy másik szobában. :) De most Kincső az, aki ül az ölemben, vagy aki mellett fekszem a kanapén összebújva, míg Ho-ho-ho horgászt nézünk a mobilomon. :)

Holnaptól még mindig nem áll vissza rend, már nem is tudom, mióta nem jár mindhárom oviba, bölcsibe reggelente, de remélem, hogy ez az utolsó ilyen hét...

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bencekincsolevente.blog.hu/api/trackback/id/tr975519043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása