2011.01.05. 19:50
Védőnői látogatás
Hi!
Bocsánat, hogy mostanában olyan ritkán írok, de rossz az idő, itthon vagyunk, minden nap ugyanúgy telik, nem látom értelmét, hogy ugyanazokat a dolgokat leírjam minden nap:)
Ma viszont esemény volt, mert jött a védőnő! Talán múlt héten felhívott, hogy ő az új védőnő, és kijönne hozzánk ma. Igaz, már találkoztam vele múltkor a rendelőben, amikor mentünk megismerni a dokit, de talán nem emlékezett már ránk:) Pedig ott, és akkor ő készítette el Kincső 2 éves státuszát. Szóval, ma jött, és megint bemutatkozott:)) Vikinek hívják, ha jól emlékszem (hihetetlenül jó névmemóriám van...), és egy nagyon fiatal és kedves nő. Nem kérdeztem rá, de ránézésre most kezdheti védőnői pályafutását. Kérdezett egy-két dolgot a gyerekekről, de szerintem inkább csak azért, hogy megismerje őket, ha már hozzá tartoznak. Mondta is, hogy túl sok dologról nem is akar velem beszélni, 3 kicsi mellett nyilván tudok mindent:) Azért néha megemlített egy-két olyat, hogy Leventének nem lehet apró magvas gyümiket adni (pedig épp málnát akartam szüretelni január elején...), és gombát se kapjon 2 éves koráig:)) Megjegyeztem:) De tényleg nagyon aranyos, ő is XI. kerületi, az Allende park környékén lakik. Kincső és Bence persze egyből megvadultak, rohangáltak, utána tornyokat építettek Duplóból a nőnek, és még énekeltek is neki:) Levente meg letámadta Viki táskáját, azaz a táskán lévő díszítést:) Még kaptam tanácsot arra vonatkozóan, hogy miképp szoktassam le Bencét az éjszakai bepisilésről, de egyik verzió se fog működni. Keltsem fel éjszaka, és vigyem ki pisilni. Persze, örülök, ha csak 3-szor kell felkelnem egy éjszaka... Még ilyen plusz esti programok nagyon jók lennének. Fel sem tudnám kelteni, és nagyon kivágná a hisztit. Másik ötlet, hogy 6 után ne adjak már inni neki. Ezt ma megpróbáltam. Többet nem fogom:) Majd, ha elég érett lesz, megoldódik ez magától, mint idáig minden más is.
Mostanában két fő játékuk van: tornyokat építenek, vagy főznek. Ehhez kilopják a fiókból is a kanalakat, de megfőznek ők tálban, lapátban, szitában, bármiben:) Az étel lehet elképzelt, vagy legók és játékok formájában tálalt fogás is:) És mindig végig kell kóstolnom az össze répát, krumplit, egyebet, ami készítenek:) Szerintem Kincső ötlete volt a főzés, Bence idáig nem főzött:)) De nagyon büszkék magukra, ha finom lett az ebédjük:))
Levente már 2-3 métert is elgyalogol, nagyon ügyes! És napról-napra huncutabb:)
Pá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek