Hi!

Bence annyi hülyeséget beszélt tegnap, hogy dőlem a röhögéstől, de persze egyre sem emlékszem. Azaz csak egyre, mert azt elmeséltem apjának is, így megmaradt valahogy. Néztük a kártyákat, és volt egy olyan kép, hogy a kis ősember elbújt a mamutbőr alá, mert megijedt egy póktól. Bence nézi:

- A póktól nem kell félni!

- Te félsz tőle?

- Nem. (Kis szünet.) A pók rámászik az emberre, utána megcsípi, megijedek, és elbújok a mamutbőr alá! Olyat kérek!

- Mit?

- Mamutbőrt!

- Hát persze kisfiam...

Amúgy leginkább a kártyák alapján kardot, lándzsát, íjat és bunkósbotot kér karácsonyra vagy szülinapjára:) Ilyenkor tipikus fiú. De ha Kincső kap egy új ruhát, akkor azonnal neki is kell olyan, és fel van háborodva, hogy ő miért nem kaphat szoknyát, meg ruhát:) És, ha mondom neki, hogy a olyat csak a kislányok hordanak, akkor nekilát bizonygatni, hogy a fiúk is:)) (Még szerencse, hogy nem jelenti ki, hogy ő is lány:))

Bencének tegnap volt az utolsó napja a bölcsiben, úgyhogy most másfél hónapig sanyarú (idegölő) időszak vár rám. Jövő hét utántól meg kell szerveznem, hogy reggel azonnal megetessek, ruhába húzzak mindenkit (addigra legyen kész az úti pakk), és induljunk le a játszótérre. Ha a négy fal között vannak, akkor ölik egymást. Az a terv, hogy csak ebédelni és aludni fogunk feljönni, ezt leszámítva leköltözünk a játszótérre. Persze ilyenkor le kell vinni a pelenkáktól kezdve a váltóruhán át a fél konyháig mindent, de ez van. Én még az almát is ott hámozom meg, úgyhogy tányér, kés, konyharuha, minden van nálam:) És ez csak az alma... Mondanám, hogy piknik fíling, de akkor nagyon idealisztikus képet festenék a dologról, ami nem tükrözi híven az eseményeket:)

Ma anyuéknál voltunk szokás szerint, de most azzal kiegészítve, hogy egész nap medencéztek és homokoztak a babák. Mondjuk igen szerencsés volt, hogy Reni és Lola is jöttek - kimondottan fürdeni és napozni - így volt állandó felügyelet a kertben:)

Viszont arra jöttünk rá, hogy Levente anya-függő. Ha nem vagyok ott, mert dolgom van, akkor végig üvölt, sosem tudni, hogy éhes, vagy a hasa fáj, vagy álmos, vagy mi van - de amint megérkezek, és kézbe veszem, snitt. Én meg mindig csodálkoztam, hogy miért visít, nálam soha nem visít otthon. El nem tudtam képzelni, hogy mi van. Más ötletünk nem lévén, megállapítottuk, hogy Levente csak az én közelemben érzi jól és biztonságban magát. Illetve otthon. Az idegen környezet se jön be neki annyira talán. Otthon meg az van, hogy felkel, felhúzom a redőnyt, hogy besüssön a nap, tisztába teszem, utána fél óráig vigyorogva nézi a hátán fekve a tapétát:)) Felteszi a lábát az ágykeretre, és nézi a mintákat, a fény-árnyék játékokat, és egy hang nélkül elvan, míg és a többieket reggeliztetem és öltöztetem. Mondjuk az külön szerencse, hogy a gyerekszobába reggel süt be a nap, és az ablak előtt fa van. Ha még a szél is fújja a leveleket, akkor tényleg van mit nézni a falon:) De a tapéta mintáinak este is örül ettől függetlenül:)

Holnap elméletileg találkozunk Fenrisékkel, de Kata jelenleg lázas. Nem beteg, valószínűleg a foga jön, de holnap döntik el Gabiék, hogy ilyen állapotban el tudnak-e jönni találkozni velünk. Cél megint a Kopaszi-gát, aztán meglátjuk.

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.