Hi!

Csak egy rövidet írok, mert már 10 óra múlt, aztán még neki sem láttam ma a tételkidolgozásnak... Szóval, csak a lényeget:

Voltam Leventével könnycsatorna átmosáson, addig Dóri vigyázott a keresztlányára:) Elsőre megtaláltam a kórházat (még nem voltam ott, bár kb. 100 méterre van légvonalban a volt munkahelyemtől), pont az ajtó előtt parkoltam, és pont a jó épület ajtaja előtt:)) Alig voltak előttünk, legalább is másfél órát nem kellett várnunk. (Kevesebb, mint 2 óra alatt megjártuk, oda-visszaúttal, várakozással, gyógyszertárral, mindennel). Leventének jó kedve volt előtte, és utána is, tényleg csak akkor sírt, miközben mosták át a könnycsatornát. De az egész művelet nem tartott tovább 2 percnél. Kicsit vérzett is, de csak a "műtét" alatt, utána már nem. Egy-két napig még ürülni fog a váladék, utána jó kell, hogy legyen a szeme. De már megint azt hittem eldobom az agyam. Párbeszéd. Megkérdezi, miben segíthet, mi okból jöttünk:

- Könnycsatorna átmosásra hoztam a gyereket.

- Mi a panasza?

(??? Mi lenne?? Fáj a lába b+, mégis miért hoztam ide??? Mától ez a hobbim, heti könnycsatorna átmosás... Csak úgy.)

- Könnyezik, váladékozik a szeme...

Komolyan, úgy viselkedett a doktornő velem, mint aki tuti rossz helyen jár, és tuti hülye vagyok, és tuti nincs a gyereknek baja. Ilyen hülye kérdéseket is tett fel, hogy szemcsepp, krém volt-e (és ha nem? attól még nem nyílik meg a könnycsatorna), mióta váladékos a szeme (3 hónapos a gyerek, túl régóta semmiképp... csak születése óta...), stb. A végén már aranyos volt mondjuk, a "műtét" után (miután kimosta, amit ki kellett, közölte velem, hogy megműtötte a gyerekem szemét), és tudtomra hozta, hogy mindkét csatorna el volt záródva. (Mit nem mond?? Mégis miért vittem oda, ha nem ezért??) Már úgy éreztem magam majdnem, mint valami hülye angol vígjátékban. Amúgy a Heim Pál nem egy felemelő hely amúgy sem, nem csodálom, ha a dokik is kicsit.., nem is tudom milyenek. Nem túl türelmesek, nem túl kedvesek. De, végül is, nem ezért fizetik őket.

Van pár legyünk a lakásban, és Kincső egész nap szívja a véremet, hogy kéri őket. És nem fogadja el válasznak, hogy nem tudom elkapni őket, mert elrepülnek. És a szekrény mögött találtam egy állathatározót, vízi gerinctelenek vannak benne sok-sok képpel, és ott markolássza a képeket is, hogy kéri. Mi baja van a lányomnak?? :) Bence az egyik vízibolha képére kijelentette, hogy az egy madár. Igen, olyan épp a formája, de nem hiszi el nekem, hogy az nem az. Győzköd, hogy de az egy madár.

Ma nem verekedett Benettel, ma Szonjával bokszolt...:)

Kincső pedig ma is sokat hisztizett.

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.