Hi!

Ma voltam a 36. heti vizsgálaton. Ma más szonográfus volt, mint szokott lenni, és nagyon meg voltam vele elégedve:) Valószínűleg azért, mert mindent rendben talált:) Semmit nem mondott a koponyára, amikor végignézte a gyereket, meg méricskélt, úgyhogy külön szóltam neki, hogy nézze már meg, mert ott probléma volt. Ő meg állította, hogy ott aztán nincs semmi probléma, minden tökéletes. De, ha gondolom, le is méri. 7,2 mm volt, azaz kisebb, mint múltkor, de a 8,2-re is azt mondta, hogy igazából azzal sincs semmi gond, ezzel meg pláne! És a doki is leokézta, hogy minden rendben. Viszont kicsit el lett mérve valami, mert hirtelen 2806 grammos lett a gyerek:) Ez úgy történt, hogy azt hiszem fej, has és combcsont méret alapján kapják meg a becsült értéket a súlyra (nem biztos, de szerintem ezeket mérte). Először kijött valami 2600 gramm körül, vagy annyi sem. De utána megint lemérte a hasát, hogy szerinte "túl szorosra húzta előbb az övet" rajta, és másodszorra meg inkább kis ráhagyással számolt:) És egyből hízott a gyerek legalább 200 grammot, ami lássuk be, hogy egy heti hízás 2 mérés között. Úgyhogy nem mindegy! És egy hét alatt nem fejlődhetett több, mint 2 hetet, a múltkori és mostani értékek alapján. Úgyhogy a mérések ugye nem mindig pontosak, de azért remélem, hogy most nem 2800 gramm, mert akkor közel 4 kilós lenne szüléskor. Tudom, szültek már ennél nagyobbat is nálam kisebb nők is, akár elsőre, de nekem olyan magabiztosságot ad a tudat, ha a "szokásosat" kell csak produkálnom. A lényeg, hogy inkább kicsit előbb jöjjön, mint kicsit később:)

Jövő héttől hetente NST, már hétfőn kezdem, aztán hónap végén (24-én) még egy UH, ha addig nem születne meg a gyerek. Bár akkor még ne szülessen meg, jó nekem a 27-e!

Akkor még egy-két szösszenet a mai napról, mielőtt belemerülök a diplomaták öltözködésébe:))

Megyek be a nappaliba a konyhából, hogy miért visít Kincső. Bence rajta fekszik, ezerrel öleli át hátulról. És nem nagyon akart leszállni Kincsőről, úgyhogy fogtam a csajt, kihúztam a bátyja alól, és felültettem az ágyra. Bence azonnal felháborodott!:

- Add vissza Kincsőt!

- Nem adom vissza!

- Enyém!

- Nem, nem a tiéd, anyáé...

- NEM! Kincső az enyém!!

:)))

Ezen kívül ma úgy feldühített, hogy nem is tudom. A világból kiszaladtam volna tehetetlen dühömben. Kincső az ágyon volt, Bence a földön. Később Kincső is a földön volt, Bence is, de én meg wc-n voltam (mint általában minden 5 percben...) Szóval, Kincső hirtelen a földön volt, és üvöltött, én meg ugye nem láttam, hogy mi történt. Ő esett-e le, vagy Bence csinált valamit. Kérdeztem Bencét, hogy mi történt? Válasz: Mi történt? Mi történt Kincsővel, miért sír? Anya, miért sír? Mondd meg nekem, hogy mi történt! Mi történt! Stb, stb. Amit mondtam, kérdeztem, azt ő megismételte. Mint egy komplett idióta (már elnézést, hogy ilyet írok a fiamra), de nem poénból csinálta az a durva. És ezt úgy negyed órán keresztül játszottuk, amikor már szerintem rég nem is tudta, hogy miről van szó, csak azt látta, hogy én tajtékzok, ő meg készségesen "válaszol" mindig. Mondd meg anyának, hogy akármi, ő meg szépen mondta, hogy akármi. Bezzeg apa bármit kérdezett tőle este, arra tudott válaszolni. Még olyat is, hogy "nem tudom apa".

De amúgy is teljesen kikészítettek, nagyon rosszak voltak, rekedtre ordítottam ma a torkom szerintem. De percenként. Az ilyen párbeszédek a normálisak:

- Bence, ne harapd meg Kincső ujját! Kincső, szedd már ki az ujjad Bence szájából, miközben eszik!

- Kincső, nem kérem az ujjad! (Bence)

Az ilyen párbeszédek - vagyis inkább monológok - a nem normálisak:

- Bence ne bökdösd már a Kincsőt azzal a játékkal, tedd már le! Szállj már le a húgodról! Engedd már el! Kincső ne hisztizz és tedd le azt! Bence te is!

Stb, stb. És ez egy mondatban, mert ezek 30 mp leforgása alatt történnek. És egész nap történik valami. Ma fekete és zöld zsírkrétával firkálta össze vastagon a szekrényt (Bence természetesen), míg annyi időre tettem ki a lábam mellőlük, hogy innivalót töltöttem a poharaikba. És mindez az után történt, hogy megkértem, hogy a kallódó krétát rakja már be a dobozba a többi közé. Ő elrakás helyett előszedett, és firkált. De szerintem az egész nap ilyen volt, totál meg volt kergülve. Apját állítólag egész este verte. Az volt a játék. Süvi hiába kérte szépen, csúnyán, akárhogy, semmi hatás. Csak vihogás, és bántás. Amikor meg a kezére lett csapva, akkor hozzám jött bőgni, de nem ám azért, mert kapott a kezére! Hanem azért, mert "apa mérges"...

Na, azt nem írtam még meg, hogy mi történt egyik nap a héten! Kincső megint a hasamat vizsgálta, próbálta bökdösni a köldökömet (ami fáj, úgyhogy nem engedem), tehát ott matatott, meg gagyogott, meg minden, aztán minden előzmény nélkül egy nagyot csapott a hasamra! De azt az igazi nagy csattanósat, már amennyire egy ilyen pici párnás kézzel lehet:) A gyerek a hasamban akkorát ugrott, de akkorát!! (Aztán aludt tovább:)) Tipikusan az az eset, amikor az újszülött csecsemő megriad, és hirtelen felkapja a kezeit, meg akár a lábait is. Akinek van gyereke, az tudja, hogy melyik tipikus mozdulatról beszélek, minden baba úgy csinál. Minimum egy olyat ugrott a hasamban hirtelen:) Örültem Kincsőnek...

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.