Hi!

Nagyon kimerítő volt a mai nap kicsi Kincső miatt. Nagyon sokat ordított és sírt ma. Pl. minden lefektetésnél. Ma is kihagyta a kora esti alvást, azaz végigordította a 40 percet, amivel nem igazán tudtam törődni, mert már alig vártam, hogy lefeküdjön, mert csomó dolgom volt. És nyűgös is volt már, már nem tudta elfoglalni magát, úgyhogy tényleg ideje lett volna egy alvásnak. De nem. Ma egyszer sem tudtam úgy lefektetni, hogy ne üvöltsön utána. És ilyenkor először próbálom elaltatni, végül meg az van, hogy kikapom az ágyból szentségelve, kiabálva, 200-as vérnyomással, tök idegen, hogy mit szórakozik, miért nem alszik. Aztán még szórakoztatom x ideig, akár fél óráig, és utána megint leteszem. Ha szerencsém van, akkor esetleg akkor már elalszik. Ha nem, akkor folytatja az ordítást. Pedig tényleg akkor teszem le, amikor látom, hogy már nyűgös! Ma aludt egyet délelőtt, kora délután 2-t (általában kis szünettel 2-t alszik ilyenkor, nem egy nagyot), és ennyi. Délután 3-tól az esti fektetésig (3/4 8 körül) ébren volt! Azt hittem megőrülök már. 2 napja ordít. És amint leteszem, már fordul is át a hátára. Meg dugja ki a fenekét, mintha fájna a hasa. De mi a fenétől fájna? Úgyhogy tuti nem fáj, soha nem is volt hasfájós. Csak kidugja a fenekét, és úgy dől ki oldalra. Áhh... Agybajt kapok.

Délelőtt nagyon vizes volt minden az esőtől, így csak anyuékhoz vittem át Bencét, míg töltöttem pár üveg vizet + elhoztam az ebédjét. Alig voltunk távol 20 percet otthonról, de azért élvezte. Míg vizeket töltöttem, addig zongorázott:)) Délután meg apa vitte le sétálni. Elsétáltak a Mikesen, utána beugrottak a játszótérre is, de csak pár percre. Vagyis nem akart ő beugrani, de Bence igen:) De aztán jöttek is haza, mert utána kellett elmennie itthonról.

Bence ma nagyon sokat játszott. Egyre jobban lekötik a játékai. Emlékszem, Zsuzsi szörnyülködött egyszer, amikor mondtam neki, hogy Bence kezd önállóan játszani, kezdik lekötni a játékai. Ez olyan 18+ hónapos korában volt:))) Nézett nagy szemekkel, hogy ne már, hogy bírtam eddig??? Én ezen nem gondolkoztam, mert nekem ez volt a természetes. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Bence még nem beszél ugye. Az ő fia meg 1 éves kora óta. Mondatokban. Hát úgy könnyű. Máté egész nap az ezer autóját tologatta/tologatja, mindent meg lehet(ett) vele beszélni, és ez volt már kicsi kora óta. És mi még nem tartunk itt:) Hát igen, így nehezebb tutira, de már egyre jobban elvan a játékaival:)))

És a fő hír! Hosszú hónapok óta gyakorolja, szinte napi szinten, és ma végre sikerült ugrania!!! Vagyis már a héten sikerült neki többször is, csak nem vette észre, mert nem egyhelyben ugrott, hanem előre, vetődés miatt, és guggolásba érkezett (direkt). És szerintem nem tűnt fel neki, hogy ő ezt ugorva csinálta:)))  Ma viszont apával gyakoroltak kicsit, és sikerült neki többször is! Még nem érzett rá az ízére, mert egy sikerest több sikertelen követte (fél lábbal dobogás, lábujjhegyre ácsorgás, topogás, stb.), de többször felemelkedett. Az igazán jól sikerültek azok lehuppanásban végződtek:))) Érkezésnél nagyon behajlítja a lábát, és emiatt leül a végére:))) Napokon belül ugrálni fog! Kapaszkodva amúgy megy már neki:) És olyan kis boldog tőle!:) Tényleg hónapok óta szeretne ugrálni, és akárhányszor ilyet lát, ő is próbálkozik:) Ez nála nagy feladat volt:))

És egyre többet mondja, hogy "aja". Néha, ha pontosítok neki, akkor "anyá"-t is tud mondani. De még nem használja igazán, azaz nem szól. Csak úgy kedvtelésből, gyakorlásból mondogatja inkább. Lehet, hogy mégsem mondatokban kezd majd el beszélni, hanem ennyi késéssel, ugyanúgy szavakkal indít. Azért ovira remélem fog már beszélni:) És remélem szobatiszta lesz addigra:)

Az ebédek még mindig közelharcok. Most épp türelmem végén vagyok ugye, és trenírozom a gyereket. Katonai szigorral, mert más - hatékony - megoldást nem találtam. De ezt már írtam is talán múltkor. (Vagy nem?) Bence hisztizik, üvölt, én szintén üvöltök, és nem engedek a 48-ból. Visszateszem, nem engedem ki a székből, a tátott (ordító) szájába beletömöm a kaját, ha kell, akkor kézzel. Megállás nélkül veszekszem vele, megpróbálom túlordítani, és totál káosz van ilyenkor a konyhában. Ő nagy szemekkel néz rám, én csík (mérges-összehúzott) szemekkel nézek vissza rá. Totál háborús övezet a konyha fél 1 körül. Jelentem, hogy az ellenállást kezdem megtörni. Ma már nem hisztizett, összeszorított szájjal és csendben próbált hason csúszni odébb, meg kifolyni a székből. De egy hang nem hagyta el a száját. Szóval hiszti már nincs, mert annak már nincs értelme, mert úgy is a rövidebbet húzza (betömöm a száját), most már csak viselkedésében áll ellen. Kisebb hatalmi harcok, na. De amúgy, mielőtt lelketlen zsarnoknak lennék kikiáltva, azért elmondanám, hogy éhes is, ízlik is neki, és a végén, ha feladja a küzdelmet, akkor jön, és tátja a száját, és eszi utána, csak elkezdeni nem akarja. Persze ahhoz az kell, hogy meg legyen adva neki a lehetőség a "jövésre", ugyanis ki nem teheti a lábát a konyhából addig, míg azt nem mondom. És míg nem eszik meg legalább "még egy" kanállal. Mondtam neki, hogy ezt addig fogjuk így csinálni, addig lesz terror, míg ebédidőben le nem ül a kis fenekére, és nem eszik rendesen. De csak az ebéddel van ez a mizéria, és csak velem. Líviánál és anyunál eszik (ha nem vagyok ott). De pár nap (pár hét) és itthon is fog (megint).

Na, megyek megint vasalni, és beteszem az Elcserélt életeket. Tegnap a Megtorló 2-t néztük, és nagyon jó volt! Főleg ahhoz képest, hogy a folytatások mindig rosszabbak. Na, ez nem volt rosszabb!

Pá!

(Holnap vendégségbe megyünk, és 2 napos újszülött bárányt fog Bence látni!!!)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.