2007.12.27. 17:11
5. fog
Hi!
Tegnap - minden előzetes nélkül - kinőtt egy újabb foga! Szemből nézve a bal oldalon fent. És szinte már kilóg a párja is, úgyhogy még a héten (még idén) 6 foga lesz! :)
Este aránylag aludt, csak fél 4 körül kelt fel többször rövid időre. Bár hozzátenném, hogy 11-re került ágyba. Ehhez meg azt tenném hozzá, hogy negyed 10 körül értünk vele haza:))
Ma voltunk lent tornán, csak mi voltunk. Egész szépen eljátszadozott most, csak a végefelé kezdett el nyűgösködni, meg mászni rám. Már fáradt volt; mikor hazaértünk egyből le is tudtam fektetni.
Azt néztem, hogy mostanában nem nőtt! Vagyis nem olyan ugrásszerűen, mint az első hónapokban! Mert már egy ideje nem kellett lecserélni a ruhatárát, belefér még nagyjából a 74-eseibe is (kivéve a body-kat). Persze főleg 80-as méretet hord, de van 86-os ruhája is, ami még nagy rá, de felhajtással már tudja hordani!
Most, hogy elfogyott a babapiskóta, bejglit kap tízóraira is:)) Ez úgyis csak ebben a pár napban van, míg karácsony van, és el nem fogy:) De láthatóan nagyon szereti! Szeritem többet evett meg belőle idén, mint én!
Továbbra is bőszen szaladgál 2 lábon, ha fogom a kezét, de magától még nem kezdett el járni:) Pedig várom már az első lépéseket, szerintem 1 hónapon belül meglesznek!:)
Pá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek