Hi!

Ma már Süvi is megnyugtatott, hogy ezt a maradék időt már simán kibírom...:) Tudom én, nincs is semmi komoly bajom szerencsére, de tény, hogy 8 hónapig semmi bajom nem volt, és azért a végére már csak kezdek "elfáradni"...:) Kicsit már kényelmetlenül vagyunk, de azért ezt az állapotot is kibírnám még jó sok ideig, tehát tényleg nem vészes! Csak ma is az volt, hogy feküdtem a hátamon, és olvastam. Pár óra múlva ez a helyzet már kezdett kényelmetlenné válni, úgyhogy gondoltam átfekszem az oldalamra. Tudni kell, hogy a 9. hónapban már az se olyan könnyű! :) Szép lassú, megfontolt mozdulatok kellenek hozzá! :) Mikor nagy levegővételekkel, kitámasztásokkal végre átfordultam, akkor meg úgy éreztem, hogy leesik a pocakom a helyéről, simán a súlya miatt:) Úgyhogy kényelmesen lehelyeztem a kanapéra. De akkor meg nyomódott. Úgyhogy max. 5 perc után csak vissza kellett feküdnöm. Szintén kapaszkodás, támaszkodás mindenbe, nagy levegők ki-be, hasbekeményedés, etc, és már a hátamon is voltam. Igen, de már a csípőm is fájt ettől a testhelyzettől, úgyhogy gondoltam jobb lesz kicsit feljebb ülni, vagy v.mi. Előzőekhez hasonlóan minden ügyességemet előszedve feljebb támaszkodtam, a nyögéseimet egy buszra felpattanó, 200 méter akadálypályás futáson túllévő nyugdíjas is megirígyelhette volna, mikor Süvi átszólt, hogy jól vagyok-e amúgy...:)) Vagy v.mi hasonlót. De megegyeztünk abban, hogy ezt a max. 2 hetet kibírom így:)) Ma is lesétáltuk anyuval és Luluval a min. 2 km-es távunkat, úgyhogy büszke vagyok magamra:))

Most asszem csinálok vacsit, majd ágynak dőlök (olvasni), vagy ugyanez lesz a program, csak fordított sorrendben...

Pá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.